Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Prosztatarák

Óriási szám a 85 ezer, de igaz: ennyi férfinál mutatnak ki prosztatarákot minden évben Európában. A világon minden harmadik percben meghal valaki ebben a daganatos betegségben. Pedig ha korán felfedezik, nagy százalékban gyógyítható.

Mi a prosztata?

A prosztata, vagy más néven dülmirigy egy gesztenye nagyságú mirigyes szerv, amely húgyhólyag és a medencefenéki izomzat között helyezkedik el, a húgycsövet veszi körül. Ez a szerv olyan mirigyváladékot termel, amely a spermiumok mozgását segíti elő. Az életkor előrehaladtával számos változáson - elsősorban növekedésen - megy keresztül, húszéves kor táján éri el normál méretét, majd a férfiak ötvenes-hatvanas éveiben újra növekedésnek indul.


A prosztata betegségei

A dülmirigynek három tipikus betegsége van, a prosztatagyulladás, a prosztatatúltengés, valamint a prosztatarák. E három kór tünetei rendkívül hasonlítanak egymásra, ezért ha a következő jelek bármelyikét is észreveszi magán, forduljon urológushoz, aki kivizsgálja, pontosan mi is a probléma.

A prosztatarák tünetei

Figyeljen a vizelésre! Ha valamilyen változást érzékel, például gyakrabban kell kimennie, mint eddig, és főleg éjszaka tör magára az inger, kezdjen el gyanakodni!

    Árulkodó tünet az, ha a vizelést nehezen tudja elindítani, gyenge vagy időnként megszakad. Főleg, ha égető, fájó érzés is párosul ehhez. Ezeket mind a prosztata megnagyobbodása okozza, amely összenyomja a húgycsövet.

      Egyes esetekben a daganat betöri a húgycsövet, illetve a húgyhólyagot. Ilyenkor vér jelenik meg a vizeletben és az ondóban.

        Figyeljen a tompa gáti, deréktáji és keresztcsonttáji fájdalmakra, ugyanis ezek a daganat terjedését jelezhetik!

        A prosztatarákban szenvedőknél is megjelennek az általános rákos tünetek, mint gyengeségérzés, a fogyás, a vérszegénység stb. Ha a daganatnak már áttétei is vannak, akkor csontfájdalom, váratlan csonttörések jöhetnek létre.

        Vizsgálati módszerek

        Igen, ettől fél a legtöbb férfi, és valóban, nem kellemes egy urológiai vizsgálat. Azonban az egészségük többet ér! Az orvosok azt ajánlják, hogy minden ötvenévesnél idősebb férfi rendszeresen járjon el szakrendelésre.

        Ha a fenti tünetekkel jelentkezik az orvosnál, az valószínűleg kétfajta vizsgálatot fog végezni. Az egyik a fizikális, amely során a prosztata hátsó felét tapintja meg a végbélen keresztül, ugyanis ilyenkor érzékelhetők azok a csomók, amelyek akár rosszindulatú daganatok is lehetnek.

        A következő lépés a vérvizsgálat. A vérből ugyanis ki tudják mutatni a PSA-t, vagyis prosztataspecifikus antigént, amelynek minél nagyobb a mértéke, annál valószínűbb a daganat jelenléte. Ugyanakkor a PSA megnövekedett szintje jelezheti a prosztatanagyobbodást és egyszerűen az életkor előrehaladtát is.

        Ha az eredmények nem zárják ki a daganatot, akkor további - ultrahangos, szövettani - vizsgálatokra számíthat.


        A prosztatarák stádiumai

        Első stádiumba tartozik a betegsége, ha a daganat még nem lépte túl a prosztatát, tünetek sincsenek.

        Második stádium: a daganatsejtek most is a szerven belül találhatók, azonban az első tünetek már megjelennek.

        Harmadik stádium: a daganat kiterjed a környező szervekre is, mint amilyen az ondóhólyag.

        Negyedik stádium: Továbbterjednek a ráksejtek a csontokra, a nyirokcsomókra, valamint más szervekre, tüdőre, májra.

        Kezelése

        Természetesen attól függ, melyik stádiumban kapták el a rákot. Ha viszonylag korán, akkor a prosztataeltávolítás a legjobb megoldás, teljes gyógyulás is várható. Ez a műtét azonban a komoly beavatkozások közé tartozik, következménye lehet az impotencia vagy vizelettartási problémák - de csak az esetek kisebbik részében.


        Sugárterápia: a besugárzás a prosztata daganatos sejtjeit támadja meg, ugyanakkor természetesen hatással van a környező szövetekre is, mellékhatása lehet a végbél és a húgyhólyag gyulladása, amelynek következtében vizelési és széklelési nehézségek alakulhatnak ki, valamint csípő érzés.

        Hormonterápia: mivel a férfi nemi hormonok elősegítik a tumor növekedését, ezért ez a terápia megszünteti a tesztoszteron termelését.

        Citosztatikus módszerek: a rák előrehaladott állapotában, áttétek esetén alkalmazzák, a daganatsejteket elpusztító gyógyszerekkel.

        Alternatív módszerek

        Homeopátia: jó kiegészítője lehet a kórházi kezelésnek, ugyanis a legutóbbi kutatások azt találták, hogy hatásos a rákos megbetegedésekkel szemben is.

        Vegetáriánus diéta: a rostokban gazdag, ugyanakkor zsírszegény diéta stresszmentes életmóddal (meditáció) párosulva csökkenti a szervezet PSA-szintjét - állítja egy amerikai kutatás.

        Citrusfélék. A kínai orvoslás szerint a citrusfélékben megtalálható citruspektinek hatásosak a prosztatarák ellen, ugyanis megakadályozzák a rákos sejtek osztódását.

        Hipertermia: más néven hőkezelés, amelyet nemrég fejlesztettek ki, ma azonban már elérhető a betegek számára is. A hő hatására egyes tumorsejtek elpusztulnak.

        Zöldtea: az ebben található polifenolnak rákmegelőző és terápiás hatását is kimutatták.

        Egyéb gyógyfüvek, növények: csalán, füzikevirág, tökmag.

        Ossza meg a rákról szerzett tapasztalatait velünk és betegtársaival! Lehet, hogy ezzel óriási segítséget nyújt valakinek, és Ön is szerezhet hasznos információkat!


        Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

        Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

        Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
        A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

        A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

        Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
        Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

        Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

        A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
        Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

        Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

        Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
        Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

        Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

        A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
        A pihenés szerepe a gyógyulásban

        A pihenés szerepe a gyógyulásban 

        A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
        2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

        2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

        Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
        A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

        A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

        Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
        Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

        Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

        Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
        A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

        A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

        A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.