Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Rajzolj, nyerj és repülj Japánba!

Idén tizedik alkalommal hirdette meg a Nemzetközi Manga Díjat a Japán Külügyminisztérium, hogy elismerésben részesíthesse azokat, akik hozzájárulnak a manga nemzetközi népszerűsítéséhez, valamint az általa elérhető kulturális kapcsolatteremtéshez. A legjobbak találkozhatnak japán mangaalkotókkal, továbbá bejárhatják az animekultúra fellegvárának tartott Akihabara városrészt is.

Ha valaki évek óta foglalkozik mangák készítésével, és minden álma, hogy eljusson Japánba – például Tokió ikonikus Akihabara városrészébe – sőt, találkozzon japán mangaalkotókkal és kiadókkal, annak itt az ideje összegyűjteni legjobb műveit. Ismét meghirdette ugyanis Nemzetközi Manga Díját a Japán Külügyminisztérium, ahol a négy legjobbnak bizonyuló szerzőt meghívják Japánba.

Akihabara, Kép: Japanspecialista

- A 10. Nemzetközi Manga Díjra nevezhet bárki, aki az elmúlt három évben Japánon kívül készített mangát – függetlenül attól, hogy az megjelent-e már valahol.

Tudtad?
Tóth-Vásárhelyi Réka, magyar kokeshiművész nyerte a japán gazdasági, kereskedelmi és iparügyi miniszter díját. A Shiroishiben rendezett 58. Japán Országos Kokeshi Versenyen az „Öltöztetős kokeshi-szekrénnyel” vitte el a pálmát a magyar művész!

A korábbi évek győztesei között találunk tájföldi és francia alkotót is, így mindenkinek érdemes neveznie, akinek fiókjában lapul egy-egy mangamestermű – osztotta meg a részleteket Simon Karolina, a Japánspecialista utazási iroda kiutaztatási vezetője, aki Tokió animefellegvárának számító Akihabara városrészéről is beszélt kicsit: - Akihabara Tokió egyik legnépszerűbb és legforgalmasabb része, amelyet az utóbbi évtizedekben mindenki csak elektronikai központként, vagy animenegyedként emleget. A tengernyi anime-, képregény- és videójátékbolt mellett itt találjuk például a híres Maid Cafékat - ahol szobalánynak öltözött kedves felszolgálók beszélgetnek, fotózkodnak sőt, akár játszanak is velünk -, és a Tokyo Anime Centert is, ahol az életnagyságú anime szobrok mellett kiállítások és előadások egész sora várja a látogatókat. -

A nevezéseket június 17-ig lehet eljuttatni az adott ország Japán külképviseletére (nagykövetség/konzulátus), illetve a 10. Nemzetközi Manga Díj postafiókjába. A zsűri egy Arany és három Ezüst Díjat oszt ki, a díjátadó pedig várhatóan 2017 februárjában lesz.

A nevezés feltételei megtalálhatók a Nemzetközi Manga Díj honlapján: http://www.manga-award.jp/index.php?lng=e


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.