Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Reflux is okozhat alvászavart

A gyomorégésen kívül horkolást, sőt akár pánikkal járó, éjszakai légzési nehézséget is okozhat a reflux, ám csak kevesen vannak tisztában a két jelenség összefüggésével. A kivizsgálás és a megoldás lehetőségeiről dr. Vida Zsuzsanna, a Sleepcenter szomnológus főorvosa beszélt.  

Az alvás nem csupán passzív állapot

Az alvás összetett folyamat, amely alatt az ébrenléthez képest másféle agyi tevékenység zajlik. Megfelelő időtartama, felépítettsége nappali teljesítményünk, koncentrációképességünk és kiegyensúlyozott érzelmi életünk alapja. Az éjszaka folyamán alvásunk mélysége változik, a különböző alvásstádiumok – mélyülő majd ismét felületesebbé váló periódusok ill. az ún. REM alvás (gyors szemmozgásokkal jellemzett alvásszakasz) meghatározott sorrendben követik egymást. Az alvásstádiumok elrendeződése, megfelelő időtartama és aránya nemcsak memóriánk, hanem mindennapi hangulatunk, jó közérzetünk és intellektuális működésünk meghatározója is.

Az alvás alatt természetesen eltérő módon reagálunk a külső vagy belső (szervezetből érkező) ingerekre. Igaz ez az alvás alatti légzésre is, mely összetett idegrendszeri szabályozás alatt áll. Alvás alatt a légzésszabályozás lassabban tud reagálnia a változásokra, mint pl. a légutakat érintő irritáció, amit okozhat a savas gyomortartalom regurgitációja, melyet köznapi szóhasználtban a „sok a savam”, „feljön a savam” megfogalmazásokkal jeleznek a betegek. Az ebben az állapotban reflexszerűen megjelenő köhögést alvás alatt ún. mikroébredések, rövid ideig tartó, csak az agyi elektromos tevékenység vizsgálata során regisztrálható ébredések előzik meg. Az ismétlődő savas regurgitáció és köhögés gyakori mikroébredésekhez vezet, nem alakul ki megfelelő mennyiségű mélyalvás, ami napközbeni fáradtsághoz, álmossághoz vezet.
Számtalan más kóros folyamat is befolyásolhatja az alvás minőségét. Ezek közül gyakorisága és igen súlyos következményei miatt kiemelendő az alvás közbeni légzéskimaradás, orvosi kifejezéssel élve alvási apnoe. A betegség legjellegzetesebb tünete a halkabb-hangosabb horkolás. Veszélye, hogy a légzéskimaradás következtében kialakult krónikus alvás alatti oxigénhiány számtalan betegség, például magas vérnyomás, koszorúér-betegség, agyi érbetegségek, stroke kialakulását elősegíti.

Refluxos tünetek éjjel

Az alvás alatti légzéskimaradás és savas regurgitáció között egyértelmű összefüggés mutatható ki. Az alvási apnoe során az egyre fokozódó negatív mellkasi nyomás elősegíti, hogy a gyomortartalom pulzálva visszajusson a nyelőcsőbe. Ha ez hosszú időn keresztül előfordul, kialakul a GERD, vagy ahogyan köznapi néven ismerjük: a reflux. Az éjszakai tünetekhez később sokféle nappali probléma is társulhat, így például gyomorégés, puffadás, köhögés, rekedtség vagy asztmás panaszok. Előfordul, hogy szívtáji, úgynevezett anginás panaszok hátterében is ez a betegség áll. Legalább ennyire ijesztő, amikor a beteg alvásból arra ébred, hogy nem kap levegőt, a kínzóan hosszúnak tűnő fuldoklás-érzés hatására pánikba esik.
A reflux és az alvászavarok, alvásfüggő légzészavarok közötti szoros összefüggés és egymást kölcsönösen erősítő hatás miatt fontos lenne, hogy legalább a betegek kikérdezése során rákérdezzünk mindkét tünetcsoportra és szükség esetén a kivizsgálás mindkét irányba (alváskivizsgálás ill. gastroenterológiai vizsgálat) elinduljon. A sikeres terápia kulcsa a pontos, korrekt diagnosztika, melynek alapján hatékony oki kezelést lehet végezni – összegzi dr. Vida Zsuzsanna, a Sleepcenter szomnológus főorvosa.

Vegyük komolyan a problémát!

Ha az alvási panaszok hátterében a reflux áll, feltétlenül szükséges a gastroenterológus és a szomnológus szakorvos szoros együttműködése – csak ezen az alapon végezhetők el a személyre szabott vizsgálatok és alakítható ki a kezelés. Az első lépés azonban a döntés, hogy nem hagyjuk tovább romlani a problémákat és vissza szeretnénk szerezni korábbi életminőségünket. Az alvásvizsgálatnak természetesnek kellene lennie olyankor, ha valaki hosszabb ideje rosszul alszik, vagy ha megfelelő mennyiségű alvás ellenére napközben fáradt, álmos. Hiszen a megfelelő alvás nemcsak napközbeni teljesítőképességünk, de egészségünk kulcsa is!

forrás: www.sleepcenter.hu





 


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.