Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Rejtély a szegedi hiénák körül

Tavaly születtek, és már boldogan szaladgálnak a szegedi foltos hiénakölykök. Ám a nemük továbbra sem ismert. Vajon mi ennek az oka?

Némi szerencsével már a látogatók is megfigyelhetik azt a két kölyök foltos hiénát (Crocuta crocuta), melyek tavaly születtek a Szegedi Vadasparkban - közölte Veprik Róbert igazgató hétfőn az MTI-vel.

A kölykök életük első hónapjait a házuk biztonságában töltötték. A kis hiénák neme még nem ismert, bár az állatorvosi vizsgálatokon és a kötelező oltásokon már túlestek. A hiénáknál a nőstények és hímek teljesen egyformák, még a nemi szerveik is ugyanúgy néznek ki. Brehm idejében még csak akkor tudták teljes biztonsággal megállapítani, hogy a vizsgált hiéna milyen nemű, ha megszülettek a kicsinyei. Ma már elegendő ehhez vérmintájuk genetikai vizsgálata.

Fotó: Szeged Zoo / Endrédi Lajos

A hiéna hímek és nőstények nagyfokú hasonlósága abból fakad, hogy az utóbbiak tesztoszteronszintje nagyon magas. A felnőtt hiéna nőstények nagyobbak a hímnél, és agresszivitásuk sem marad el tőlük. Erejük mellett az is segíti őket, hogy rokoni kapcsolatban állnak egymással, így számítanak az uralkodó nemnek a csapaton belül.

A foltos hiénák etetése része annak az állatbemutató programnak, amelyet március közepétől november első napjáig tartanak a Szegedi Vadasparkban. Az etetés mellett rövid előadással mutatják be az állatokat.

A foltos hiénák Afrikában a Szaharától délre a nyílt füves puszták, szavannák, bozótos területek lakói. Sokáig dögevőknek tartották őket, de ma már ismeretes, hogy kitűnő vadászok. A hiéna kisebb rágcsálókat egymaga is elfog, a nagyobb zsákmányra azonban falkában vadászik. Egy tíz-húsz egyedből álló csapat kevesebb mint egy perc alatt képes felfalni egy zebrát.

A ragadozó rendkívül erős állkapcsával a csontokat is képes összeroppantani. Rendkívül erős nyak- és vállizmainak köszönhetően magánál nagyobb állatott is el tud vonszolni. Főleg sötétben vadászik, és akár óránként 60 kilométeres sebességgel is képes futni viszonylag hosszabb távon.

Nem vizsgálják felül a természetvédelmi irányelveket Európában
Az Európai Parlamentben a képviselők elsöprő többsége az EU Madárvédelmi és Élőhelyvédelmi Irányelveinek felülvizsgálatra bocsátása ellen szavazott. A WWF európai irodái felszólítják az Európai Bizottságot, hogy kövesse a példát és támogassa a természetvédelmi irányelvek megtartását 2016 tavaszán.

A hiénák testhossza eléri a 180 centimétert, átlagos tömegük 85 kilogramm. Hátulsó lábaik rövidebbek az elsőnél, hátuk emiatt lejtős. Futáskor csak az ujjaik érintik a földet. Karmaik nem húzhatók vissza. Szürkésbarna bundájuk ritkás, a nyakon és a hát hosszában sörényt alkot, az egyedek ennek felborzolásával üdvözlik egymást.

A nőstények teje nagyon magas fehérje- és zsírtartalmú, és a kicsik hosszú ideig, akár 12-16 hónapos korukig szopnak. A magasabb rangú nőstények előbb válnak ivaréretté és gyakrabban is fialnak, mint az alacsonyabb rangúak, ezzel több utódot tudnak felnevelni.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.