Szeged cikkek

Gyönyörű trópusi lepkék várják a látogatókat szegedi egyetemi füvészkertjében
Ha szereted a lepkéket és pillangókat, akkor irány Szeged!

Pettyes szarvasok születtek a Szegedi Vadasparkban
Három pettyesszarvas-borjú született a Szegedi Vadasparkban, a fiatal állatokat a kevés zajt csapó látogatók akár közelről is megfigyelhetik - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.

Juhokat a városi közparkokba!
Az ember jelenléte és agresszív térnyerése a végső pusztulással fenyeget számos állat és növényfajt. Ezt felismerve több szervezet is figyelemfelkeltő kampányba fogott. Egyre több helyen találkozhatunk a lakott településeken belül méhlegelőkkel és rovarhotelekkel, így próbálják az ökoszisztéma szempontjából nélkülözhetetlen rovarok életét megmenteni. A természetért aggódó szakemberek szerint a juhnyájak is sokat tudnának javítani a zöld területek állapotán.

TOP-5: a világ legszennyezettebb levegőjű nagyvárosai
Az ENSZ nemrég kiadott jelentéséből kiderül: percenként nagyjából 13-an vesztik életüket olyan betegségben, amely közvetlenül vagy közvetve, de kapcsolatban áll a levegő károsanyag-tartalmának emelkedő mértékével.

Összekapaszkodva ünneplünk
Már több mint egymilliárd euró gyűlt össze a párizsi Notre Dame felújítására! Szakértők szerint azonban ennek a tízszeresére lesz szükség! Az adományozás még javában folyik, és már biztos, hogy a világ megmenti a keresztény kultúra egyik legismertebb műemlékét!

Dalí miatt utazzunk most Szegedre!
Akik szeretik Szegedet és Salvador Dalít, azok most két legyet is üthetnek egyetlen látogatással. A spanyol művész több mint hatvan alkotását, grafikákat, litográfiákat, rézkarcokat, kisplasztikákat láthat a közönség a szegedi Reök-palotában megnyílt kiállításon.

Kart karban a bámulatos tradíció és a mai design - Szegeden!
Ha létezhet lelki rokonság egy bormárka és egy vendéglátóhely között, akkor a Holdvölgyet a szegedi Tiszavirág Hotellel egész biztosan valami ilyesmi köti össze. Családi indíttatás és tudatos márkaépítés, modern lendület és a hagyományok tisztelete, a vizualitás és a design iránti érzékenység, a minőséghez való ragaszkodás – mind, mind közös vonások, amelyeket a tulajdonos-üzletvezetővel, Bakos Orsival beszélgetve jártunk körbe.

Páratlanok, mint a szögedi papucsok
A legendás szegedi papucsról nyílt kiállítás Páratlanok címmel a múlt héten a Móra Ferenc Múzeumban. A tárlat látogatói megismerhetik, hogyan készül a különleges lábbeli, de emellett számtalan érdekességre, szakmai titokra is fény derül a papucsok kapcsán.

Quasimodo Szegedre jön! Ezt mi is megnézzük!
Több alkalommal is felcsendül A Notre Dame-i toronyőr világszerte népszerű, Oscar-díjra is jelölt Disney-dalokat felvonultató musicalváltozata a 2017-es Szegedi Szabadtéri Játékokon. A megszokottnál sötétebb hangulatú feldolgozásra számíthat a közönség.

Szegeden az ókori örömlányok!
A római kor erotikáját is bemutatják a június végén nyíló szegedi Pompeji-kiállításon. A Fekete házban egy korabeli bordélyt idéző installációt is építettek a feltárások során előkerült leletek alapján. Ezt a tárlatrészt kizárólag 18 éven felüliek látogathatják.
Bravó Heni, jó a fagyid!
A Vezúv nevű kreáció nyerte az idei Év fagylaltja versenyt, amelyre majd kilencven édességet neveztek. A Laboratorium.hu írása szerint a nemrég megújult szegedi Virág cukrászdában rendezett eseményen tartották a Magyarország Tortája verseny középdöntőjét, és az Egy Csepp Figyelem Alapítvány által szervezett Magyarország Cukormentes Tortája versenyre készülő cukrászok pedig tanácsadást kaptak a szervezet dietetikusától. Az eseményen bemutatkozott a TOP-Higiénia rendszer is, amelynek célja a hazai vendéglátás biztonságának és minőségének javítása...
Rejtély a szegedi hiénák körül
Tavaly születtek, és már boldogan szaladgálnak a szegedi foltos hiénakölykök. Ám a nemük továbbra sem ismert. Vajon mi ennek az oka?
150 éve született Tömörkény István
A Magyar Posta, a Magyar Kultúra Napján alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti Tömörkény István író, múzeum- és könyvtárigazgató születésének 150. évfordulóját. A 340 Ft névértékű bélyeg Andor András grafikusművész terve alapján készült. A bélyegképen Tömörkény István portréja, az alnyomaton egy általa írt levél részlete található.
Mága Zoltán és hegedűje Szegeden
Mága Zoltán a Szegedi Új Zsinagógába is elviszi a Filmzenék Csillagai című, Budapesti Operettszínházból útjára indított szuperprodukcióját, szeptember 30-án. A grandiózus showműsor eddig minden turnéhelyszínen elsöprő sikert aratott; Debrecen, Eger, Siófok, Fábiánsebestyén, Balatonfüred és Sümeg publikuma egyaránt vastapssal és ovációval fogadta a hegedűvirtuózt és sztárvendégeit. Noha már több ezer ember előtt debütált a műsor sikerrel, Mága Zoltán mégis nagyon készül erre az alkalomra, ugyanis a különleges akusztikájú Szegedi Új Zsinagógában eddig még nem adott koncertet, pedig Szeged számos rangos pódiumainak volt már ünnepelt vendége.
Holdfénytúra fehér szalamandrával
Augusztus 28-án este ünnepeljük a magyarországi állatkerteket. 11 településén, 12 bemutatóhelyen ismerkedhetsz a különleges teremtményekkel, amelyek gazdagítják élővilágunkat! Tanuld meg szeretni azokat az állatokat, amelyektől eddig féltél! A rengeteg program közül most ismerkedj meg a pécsiekkel, a poroszlóiakkal és a szegediekkel!
Diana King a Szegedi SZINre készül
A Shy guy című sláger jamaikai énekesnője Szegeden különleges szobában száll meg. Diana King azért kért hatalmas ablakos, teraszos sarokszobát, hogy a város pozitív energiái és Tisza-parti levegője szabadon áramolhassanak nála, így könnyedén rá tudjon hangolódni a helyszínre és a SZINesekre.