Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Remény az érbetegeknek

Megkezdte működését az újonnan átadott épületben Magyarország egyetlen mofetta, vagyis gyógygázfürdője. A gyógygáz egy Mátraderecskén a földből feltörő, elsősorban széndioxidot tartalmazó gázkeverék, mely fürdőterápiaként alkalmazva kiemelkedően hatásos érrendszeri betegségek, érszűkületek, visszérrendszeri panaszok és egyes reumatológiai kóresetek kezelésére.

Magyarországon jelenleg évente hétezer amputációt végeznek érrendszeri problémák következtében. Ez az érték százezer lakosra vetítve a háromszorosa a nyugat-európai műtétek számának. Becslések szerint hazánkban 800 ezer artériás érbeteg él, ebből 400 ezer állapota súlyos. A mofetta gáz a betegek jelentős részénél megállítja az állapotromlást, segítségével az amputáció sok esetben elkerülhető, amely költségmegtakarítást jelent az egészségügy számára. Az 1800 négyzetméter hasznos területű intézmény 300 beteg folyamatos ellátását teszi lehetővé - mondta el dr. Gyetvai Gyula, a gyógycentrum igazgatója.

A Mátraderecskei Önkormányzat által létrehozott gyógyközpont 420 millió forintba került. Ebből 185 millió forint a Széchenyi-terv keretében érkezett, a vidékfejlesztési keretből erre a célra 40 milliót kapott a község, a fennmaradó 195 millió forintot pedig az önkormányzat részben a költségvetéséből, részben hitelből fedezte - mondta el a falu polgármestere. Zám Ferenc kiemelte, a Mátraderecskei Önkormányzat jelentős gyógyászati-turisztikai potenciált lát a beruházásban, már folynak a tárgyalások egy később apartman hotelként működtetendő lakópark beruházásról.

 A mofetta hatásmechanizmusa

 A felszívódó gáz hatására a bőrerek lokálisan kitágulnak, a kapilláris keringés fokozódik, az áramlási sebesség nő. Ezeket a haemodinamikai változásokat kapillármikroszkópos vizsgálatok jól demonstrálják, de a perifériás érreakció a "fürdés" alatt az érintkező bőrfelületen szabad szemmel is látható. A keringésbe jutó széndioxidnak általános hatásai is vannak. A vénás- és nyirokvisszaáramlás fokozódik, a vérraktárak kiürülnek, különböző mérési eredmények alapján 250-1300 ml-rel több vér jut a keringésbe. A szív verő- és percvolumene körülbelül 30 százalékkal nő, a koronáriák kitágulnak, a pulzusszám gyérül, a vérnyomás 20-25 Hgmm-rel mérséklődik. Végeredményben a széndioxid hatására a keringés teljesítménye nő, a vérelosztás a perifériás cirkuláció szempontjából is kedvezőbbé válik.

A mátraderecskei mofetta története

Lakossági bejelentések 1992-ben jelezték a gázszivárgás növekedését, mely miatt földtani, kémiai, fizikai, radiológiai és gyógyászati vizsgálatokat végeztek a jelenség tulajdonságainak megismerésére, illetőleg a gyógyászatban történő hasznosítására.

A Mátraderecske térségében felszínre érkező gáz nagy mennyiségű, erősen töredezett triász kori karsztvíztároló rétegekből származik. A mélységi eocén vulkáni andeziten keresztül a gáz a felszín közelébe szivárog, ott a gázrekesztő fiatal üledék takarója alól 1000 méter mélységből átlagosan 400 l/óra intenzitással tör a felszínre. (Vulkáni utóműködésként gyakran jelentkezik gázkiömlés, aminek összetevői a bőrön át, valamint a légzéssel a véráramba bejutva gyógyító hatást fejtenek ki. A geológusok a jelenséget MOFETTA-nak nevezik.)

Vizsgálatok alapján az Egészségügyi Minisztérium Országos Gyógyhelyi és

Gyógyfürdőügyi Főigazgatósága a természetes módon feláramló és gyógyászati célra foglalt széndioxid gázforrás gázát 1999-ben gyógygázzá, a létesítményt gyógygázfürdő intézménnyé minősítette.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.