Az idei év a klasszikus zenei élet számára több jubileumot is jelent: 2010-ben ünnepeljük a romantika korának egyik legnagyobb hatású zeneszerzője, Frédéric Chopin születésének 200. évfordulóját, a zeneszerző és karmester Gustav Mahler 150 évvel ezelőtt született és 40 éve hunyt el a neves zeneszerző, karmester, zongoraművész, pedagógus, Dohnányi Ernő.
2010. november 26-27-én és december 17-18-án a Chopin-, Mahler- és Dohnányi-évfordulók alkalmából a Romantika a 19. és 20. században elnevezésű kamarazenei fesztivál koncertjeit hallhatja a közönség az MTA Roosevelt téri épületének patinás Dísztermében. A Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Iroda és az Akadémiai Klub Egyesület közös rendezvényének szerkesztője és művészeti vezetője Várjon Dénes zongoraművész, aki a legjelentősebb európai és amerikai koncerttermek állandó vendége. Az idei „előadóművész-csapat'' világhírű hazai és nemzetközi művészekből áll, akik a kamarazene igazi elkötelezettjei. A sorozat fellépői között köszönthetjük a világhírű angol csellóművészt, Steven Isserlis-t, Perényi Miklóst, Konrád Györgyöt és Bátori Évát, valamint visszatérő vendégként többek között Christoph Richtert, Simon Izabellát és Németh Juditot.
A fesztivál érdekessége, hogy - az említett zeneszerzők mellett, hozzájuk kapcsolódóan más szerzők műveivel is - színes, kaleidoszkópszerű műsorral a kamarazene izgalmas világába kalauzolja el a zeneszerető közönséget. Egészen ritkán hallható, különleges zenei gyöngyszemek szerepelnek a programban. 2010. november 26-án és 27-én és december 17-én 19.30-tól válogatás csendül fel Mahler, Berg, Strauss és Dohnányi műveiből, de Gustav Mahler felesége, Alma Mahler nagyon ritkán előadott néhány darabja is hallható lesz majd, valamint Alma Mahler zeneszerzés tanára, a nagyszerű osztrák komponista, Zemlinsky csodálatos klarinéta, csellóra és zongorára írt triója is, és ezen az esten szólal meg Chopin f-moll zongoraversenye is, a szerző által átírt zongoraötös verzióban. Végezetül a december 18-i zárókoncert a nagy lengyel zeneszerző, Chopin művei köré szerveződik. Ekkor ritkán játszott dalai lesznek hallhatóak, melyek komponálása a szerző számára is izgalmas zenei kirándulások voltak. Szintén ezen az estén csendül majd fel a csodálatos g-moll zongora-trió, mely egyike azoknak a ritka műveknek, melyeket Chopin kamarazenére írt. A fellépő művészek között Várjon Dénes mellett Perényi Miklós, Rados Ferenc, Simon Izabella, Bátori Éva, Muriel Cantoreggi is fellépnek, hogy csak néhány nevet említsünk a nagyszerű művészgárdából.
Jegyek kaphatók a www.ticketportal.hu, www.jegy.hu oldalakon és értékesítési hálózatukban, valamint az ismert jegyirodákban. További információ: www.erkel-mahler.hu
ÉLET-MÓD
Ritkán hallható, különleges zenei gyöngyszemek
A Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Iroda és az Akadémiai Klub Egyesület az idei Chopin-, Mahler- és Dohnányi-évfordulók alkalmából a Romantika a 19. és 20. században elnevezésű kamarazenei fesztivált szervez 2010. november 26-27-én és december 17-18-án az MTA Roosevelt téri Dísztermében. A sorozat szerkesztője és művészeti vezetője Várjon Dénes zongoraművész, a fellépők között pedig olyan világhírű művészeket köszönthetünk, mint Steven Isserlis, Christoph Richter, Perényi Miklós, Simon Izabella, Németh Judit, Konrád György és Bátori Éva.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben
A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság
A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban
A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása
Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél
Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé
A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+
Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?
Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.