Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Rotavírus - a szülők rémálma!

Évente mintegy félmillió 5 év alatti gyerek halálát okozza egy nagyon súlyos lefolyású vírus. A rotavírus nemzettől, kultúrától, gazdasági helyzettől függetlenül bárhol felütheti a fejét, és sajnos egymás után többször is megfertőzheti gyermekünket.

Különösen veszélyeztetetek a 6-24 hónapos gyermekek, akik között a leggyakoribb a vírus által okozott gastroenteritis megbetegedés. Sajnos, szinte lehetetlen elkerülni, hamar fertőz, de a tünetek mihamarabbi felismerése nagyon fontos, mert súlyos kiszáradáshoz, és életveszélyes állapot kialakulásához vezethet.

Hogy kaphatja el a vírust a gyerek?

Mivel a vírus a széklettel együtt ürül a szervezetből, így elég egy nem megfelelő kézmosás, és a szennyeződést azonnal átvihetjük a gyerekre, tárgyakra, illetve ételekre. A gyermek pedig megérinti ezeket a tárgyakat vagy  szájba veszi kezét-lábfejét, és egyből megfertőződik.

Leggyakrabban a  téli hónapokban, illetve kora tavasszal üti fel fejét a rotavírus.

A tünetek: hányás, hasmenés (nagyon vizes lehet), láz, gyomorgörcs

Előfordulhat, hogy egy huszonnégy órás periódus alatt a gyerek akár 20 hasmenéses vagy hányásos rohamon is átesik.

A dehidratációra utaló jelek:

szomjúság,kiszáradt száj és nyelv (csecsemőknél a nedves pelenka hiánya), ingerlékenység, letargiás állapot, feltűnő inaktivitás, beesett szem, csecsemőknél a kutacs besüppedése#img2#

Teendők

Az első és legfontosabb teendő - mielőtt orvoshoz fordulunk- az azonnali folyadékpótlás. Ehhez megfelelő, elektrolitokat tartalmazó, készítményeket lehet beszerezni a gyógyszertárban, amit forralt és lehűtött vízhez adva, apró kortyokban itatunk a gyermekkel. Figyeljünk arra, hogy nem szabad egyszerre sok folyadékot adni, mert ez újabb hányáshoz vezethet. Ezekből a rehidratáló készítményekből érdemes otthon is tartani vész esetére.

Ha ilyen nem áll rendelkezésre, akkor lehűtött ásványvizet, teát vagy gyümölcslevet (bár ezzel óvatosan, mert fokozhatja a hasmenést) kezdjünk el azonnal adni, szintén kortyonként, szüneteket tartva.

A tea minden deciliterjéhez 1 kávéskanál szőlőcukrot keverjünk, mert ez hamarabb felszívódik, és ekkora mennyiségben a hasmenést sem fokozza.

Minél kisebb a gyerek, annál jobban kell figyelni, és akár kórházba vinni, ha nem sikerül a megfelelő folyadékpótlás, vagyis túlzottan sok folyadékot veszít és/ vagy itathatatlan a beteg.

Védelem

Már 33 országban törzskönyvezték a Rotarix nevű vakcinát, amit 2005-ben vezettek be. 2-4 hónapos korban lehet beadni, két adagban, szájon keresztül. 

Jó hír, hogy az Európai Bizottság engedélyt adott a szer európai bevezetésére, így már nálunk is elérhető. Sajnos  az ára azonban, meglehetősen borsos.

K.V.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.