Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Rúzsa Magdi: „Három gyerek mellett nincs idő magammal foglalkozni”

Hármas ikreinek születése után idén nyáron állt újra színpadra Rúzsa Magdi énekesnő. Egy most megjelenő interjújában elmeséli, hogyan birkózik meg az új élethelyzetével és hogyan próbál egyszerre helyt állni anyaként és előadóművészként.

Rúzsa Magdi sokáig úgy érezte, nem biztos, hogy képes lenne a karrierjét és az anyaságot összeegyeztetni. Aztán jött egy pont az életében, és teljesen megváltozott a véleménye ezzel kapcsolatban. Többek között erről is mesél a GLAMOUR magazin interjújában. A beszélgetésben jogosan merül fel a kérdés, három pici mellett jut-e idő saját magára?

Három gyerek mellett nincs idő magammal foglalkozni. Ha éppen nem velük vagyok, akkor koncertre kell mennem, ilyenkor átáll az agyam az anyukaszerepről az előadóművészre. Bízom abban, ahogy egyre nagyobbak lesznek, egyre több mindent tudok majd becsempészni az életembe. Ez a hozzáállás segít túllépni a nagyobb kríziseken, ilyenkor veszek egy mély levegőt és megyek tovább. Mindig arra gondolok, mennyire hálás és szerencsés vagyok, hogy három egészséges gyerekem van. Nem volt egyszerű a várandósságom sem, nagy volt bennem a kétség, hogy rendben legyenek a babák, mellette pedig próbáltam a karrieremre is koncentrálni, minden energiát belepakolni. Ez a befektetés idén nyáron ért be igazán, a szülés után úgy tudtam minden alkalommal a színpadra állni, hogy előtte nem kellett próbálnom a zenekarral, és ezért nagyon hálás vagyok. Ezek a dolgok visznek előre és lendületet adnak, bármennyire fáradt vagyok. Aztán ránézek a gyerekeimre, és olyan boldogság van a lelkemben, amit korábban még soha nem éreztem

– árulta el Magdi.

Több gyerek esetében a szülők egyik állandó dillemája, hogyan tudják a szeretetüket egyszerre többfelé irányítani? Magdi számára is ez jelenti az egyik legnagyobb kihívást. „Bármennyire is szeretnéd, nem tudsz mind a háromnál minden pillanatban ott lenni.  Amikor felveszed az egyiküket, vérzik a szíved, hogy a másik kettőt nem tudod a karodban tartani. Ezeket a helyzeteket kell okosan megoldani úgy, hogy ne tépjük szét egymás lelkét. Nagy tanulás nekem, hogy helyén tudjam kezelni: nem lehet egyszerre mindegyikükkel ugyanúgy jelen lenni” – mondta az énekesnő.

Rúzsa Magdi a GLAMOUR magazinnak mesélt cseppet sem egyszerű új életéről (Foto: Annoni Zita)

A GLAMOUR magazin interjújában Magdi bővebben mesél róla, milyen az élet három kisbabával, mik voltak a legnagyobb félelmei, és hogy tud a színpadon teljesen kikapcsolni és száz százalékban a közönségére koncentrálni.

Ezt is olvasd el:


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.