Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ruzsa Magdival sétáltunk, beszélgettünk

Az énekesnő néhány hete egy étterem nyitópartiján elbűvölte a megjelenteket és a médiát ragyogó nőiességével, mely egyesek szerint a szerelem, mások szerint egy-két felszedett kiló eredménye. A "Séta van!" kampányhoz csatlakozva arról mesélt, hogyan találkozott a gyaloglással és mit jelent számára a sétálás: reméljük, ragyogásában a sétának és a gasztronómiának is szerepe van, hiszen a Séta van! nyolc hetes kampányának következő sétatémája a budapesti gasztronómia 


Köztudott rólad, hogy nem városban születtél és nőttél fel. Hogyan gyalogoltál-sétáltál gyerekkorodban?

Igen, falun nőttem fel, ahol az embereknek a nagyobb távolság sem jelent gondot, ha nincs autója vagy biciklije, így aztán a falusi ember nagyon sokat sétál, a középiskolát is úgy jártam ki, mind a négy évet, hogy minden nap gyalogoltunk a suliig és minden nap vissza, ezek után el is szégyellem magam, hogy amikor leugrok a boltba, sokszor autóval teszem.

Szinte született sétálóként mi a véleményed a gyaloglásról, van-e helye szerinted az aktív pihenések palettáján?

A sétálás tud pontosan ugyanolyan lenni, mint a futás, hogyha az ember sűrűn megteszi, csak sétálás közben még a levegőért sem kell kapkodni. Megértem azokat az embereket, akik a nagyvárosban, a szmogban, és a betonfalak között nem szívesen sétálnak; ilyenkor érdemes elmenni parkokba, elmenni Dobogókőre, és hozzá hasonló helyekre, mert a természetben való sétálás sokkal többet ad.

Van-e olyan, számodra emlékezetes sétaélményed, amit szívesen megosztasz velünk?

Amikor először Budapestre érkeztem, a vonatom a keleti pályaudvarra futott be hajnali ötre. A Róna utcába kellett eljutnom délre, s mivel nem ismertem senkit, nem igazán tudtam mit kezdeni az időmmel. Eldöntöttem, hogy lejárom magamnak az utat, nehogy visszafelé eltévedjek, és mivel az idő nem nagyon akart telni, így fél hattól délig le-föl sétáltam a Róna utca és a Keleti pályaudvar között. Közben azzal szórakoztattam magamat, hogy minden ember arcát jó mélyen megnéztem, és megpróbáltam átvenni a pesti ember ritmusát, figyeltem a beszédüket, a ruházatukat, az arcok mondanivalóját, közben szaglásztam ezt a különös városi levegőt, és ez által kicsit könnyebben megértettem ezt a számomra annyira új világot.

Mit jelent számodra ma a sétálás?

Sétálás közben mindig azt érzem, hogy része vagyok ennek a Nagy Egésznek, és nem egy dobozban ücsörgök egész nap.

A kultkocsmák és az építészeti kiválóságok után a “Séta van!” kampány budapesti játékának harmadik hetében ételek, ízek, irodalmi gasztro-emlékek, kulináris legendák alkotnak körénk városi séta útvonalakat. Ha érdekel, ki, mikor és miért nevezete első alkalommal nemzeti eledelnek a gulyást, ha szeretnéd megtudni, miért lett világhírű a Gundel- és a Hortobágyi palacsinta, ha nem bírod tovább és el kell döntened végre-valahára, hogy valóban hungarikum-e a lángos, akkor vegyél részt e heti városfelfedező sétánkon!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.