Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Segítsünk a Budapesti Korai Fejlesztő Központ felújításában!

Hamarosan életveszélyessé válhat a Budapesti Korai Fejlesztő Központ XI. kerületi épülete, ahol immár negyed évszázada a fejlődésükben veszélyeztetett csecsemők, fogyatékos kisgyermekek és családjaik számára nyújtanak komplex diagnosztikai és terápiás szolgáltatásokat. A terveket Vadász Bence irodája térítésmentes készítette el. A beruházás nyári megkezdéséhez az intézmény igazgatója, Czeizel Barbara és munkatársai megfeszített munkával igyekeznek összegyűjteni a minimum 200 millió forintot. Sajnos alig több mint 3 milliónál tartanak.

A Budapesti Korai Fejlesztő Központ idén 25 éves alapítványi fenntartású intézmény, amely működése alatt majd 10 000 családnak nyújtott segítséget. A központ szolgáltatásai iránt évről évre nő az igény, de kapacitásuk elérte a maximumát. Mára az újbudai épületük olyan állapotba került, hogy annak teljes körű korszerűsítése mellett bővítés is szükségessé vált.

Kép: sajtóanyag

Az épület korszerűsítését elsőként a Várépítő pályázat támogatta, amelynek keretében nyílászárókat, szigetelő- és burkolóanyagot nyertek. Az adománygyűjtés pályázati források felkutatásával, illetve céges és magánadományozói körökben folytatódik, de sajnos még csupán 3,5 millió forint gyűlt össze.

A helyzet hátteréről az intézmény igazgatója Czeizel Barbara nyilatkozott.

– Alapítványi fenntartású intézményünk működésének első tíz évében folyamatosan költözött. Voltunk ürülő bölcsőde egy részében, óvodában, munkásszálló egy szobájában. Mostanra megérkeztük két helyszínre. Van egy zuglói és egy újbudai telephelyünk, volt óvodai és bölcsődei épületek, melyeket jelképes összegért bérelünk az önkormányzatoktól. Azonban minden felújítási és rezsiköltséget nekünk kell előteremteni. XI. kerületi épületünk jelenleg azonban egy olyan állapotban van, mely már a szakmai munkát veszélyezteti. Nagyjából egy év múlva teljesen életveszélyessé válik, például az extrém koraszülöttek ellátása esetében, télen hideg, nyáron meleg, beázik, és más nehézségeink is vannak. Már van egy hatályos építési engedélyünk, és az a tervünk, az az álmunk, hogy jövő nyáron, megtörténjen egy emeletráépítés, és az egész épület szigetelése. Ehhez keresünk támogatókat! -

Richard missziója
Külföldre ment egy magyar orvos, Dr. Hardi Richárd. De nem Angliába vagy Németországba a jobb és biztonságosabb jövőért, életért, hanem Kongóba. Álma, hogy adományokból létre hozzon egy szemészeti központot. Szervez, épít, és közben műt, mert aki a dzsungelben nem lát, az nem lesz hosszú életű…

Rajki Diána, a Build-Communication ügyvezetője, a Várépítő pályázat tulajdonosa teljesen egyetért Czeizel Barbarával.

- A gyerekeink és unokáink is fognak szülni, bárkinek a családjában lehet még kisgyerek, akinek szinte az egyetlen hatékony segítséget az itt dolgozó szakemberek tudják majd megadni. Segítettünk a Várépítő pályázatunkkal, és az idei, ügyfeleinknek szánt karácsonyi ajándékok értékét is felajánlottuk a központ tervezett felújítására. Remélem, sokan követik a példánkat az építőiparban is. –

A Várépítő pályázat lassan két évtizede gyűjti az építőanyag gyártók termékbeli felajánlásait és osztja el azokat – független ismert szakmai és közéleti személyiségekből álló zsűri segítségével – a pályázó gyermekintézmények és műemlékek között (www.varepitopalyazat.hu). A pályázat fennállása óta sok százmillió forint értékű építőanyaggal segített több száz intézménynek.

Az adományokat a Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítvány OTP Banknál vezetett elkülönített számlájára várják: 11701004-20217473. További kérdésekre a www.koraifejleszto.hu oldalon lehet választ kapni!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.