Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sok ezer mosolyt rajzolt a Civilút Alapítvány a Sérült Gyermekek Napján a Varázsceruza jótékonysági akcióval

Mert adni öröm!

A Varázsceruza jótékonysági akcióban eddig összegyűlt adományokat – színes ceruzákat, rajzeszközöket – szeptember 12-én a Sérült Gyermekek Napján személyesen adta át a Civilút Alapítvány a rendezvényen résztvevő sérült gyermekeknek, fiataloknak.

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) idén 30. alkalommal rendezte meg a Sérült Gyermekek Napját a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A nagyszabású rendezvényen több mint tízezer többségében súlyos-halmozott és értelmi fogyatékossággal élő emberek, az őket segítő szociális szakemberek és családjaik vettek részt.

Idén már harmadik alkalommal vehettünk részt a Sérült Gyermekek Napján, és az adományozóknak köszönhetően idén is sok ezer mosolyt tudtunk rajzolni a sérült emberek arcára. A Varázsceruza jótékonysági akció keretében az eddig összegyűlt adományokat személyesen adhattunk át a Fővárosi Állat- és Növénykertben

– mondta Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora.

Pillanatkép a Varázsceruza jótékonysági akcióról

Sokan csatlakoztak a gyűjtéshez

A jótékonysági gyűjtéshez már eddig is nagyon sokan csatlakoztak: magánszemélyek mellett az Auchan Magyarország, a Nemzeti Sportügynökség Zrt., a Hillbrown Consulting Kft., a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ Kft., a Tisztelet Társasága, a Magyar Ezüstcipő Hallássérült Fiatalok Focisuli Alapítvány, a BODY and SOUL Szépségszalon, az Érd-parkvárosi Kis Papírbolt. Több iskolában is zajlott, illetve folytatódik a gyűjtés: a Budaörsi Herman Ottó Általános Iskolában, a Domokos Pál Péter Általános Iskolában Budapesten, a Kesjár Csaba Általános Iskolában Budaörsön és a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában.

A Varázsceruza jótékonysági kezdeményezés mellé állt Szandi is, aki elkötelezett támogatója a jótékonysági akciónak. Mint mondta, az ismert embereknek kötelességük felhívni a figyelmet a rászorulók megsegítésére.

- Mindenkinek nagyon köszönjük, hogy segített, így közösen újra sok-sok mosolyt tudunk rajzolni – mondta Gulyás Andrea, aki azt is hangsúlyozta, hogy a Varázsceruza jótékonysági gyűjtés szeptember 30-ig folytatódik. A Civilút Alapítvány továbbra is várja az adományokat. A jótékonysági kezdeményezés elsősorban pénzadománnyal támogatható az alábbi számlaszámon: GRÁNIT Bank Zrt. 12100011-10545117. (A közlemény rovatba írják be: Varázsceruza.) Az összegyűlt összegből a Civilút Alapítvány további színes ceruzákat vásárol, amelyeket az intézményekben élő sérült gyermekek számára juttatnak el az ÉFOÉSZ, valamint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság közreműködésével.

Adni öröm

A Varázsceruza jótékonysági akció célja, hogy segítsük, és szó szerint színesebbé, vidámabbá tegyük a sérült gyermekek mindennapjait, mosolyt varázsoljunk az arcukra. A rajzolás, az alkotás ugyanis hozzájárul a sérült emberek kommunikációjához, önkifejezéséhez.

Az Alapítvány azért választotta éppen a rajzeszközöket, mert így mindenki, aki szeretne, lehetőségei szerint hozzá tud járulni a kezdeményezéshez – akár már egy doboz ceruzával, vagy annak az árával. Fontos szempont az is, hogy a színes ceruzákkal az ép gyermekekhez is közelebb tudják vinni az adományozást. Ha felajánlanak egy-egy doboz színes ceruzát vagy rajzeszközt, akkor ők is átélik az „adni öröm” érzését, részesei lesznek a társadalmi jóságnak. Mindez pedig hosszú távon erősíti a társadalmi felelősségvállalást.

Ezt is olvasd el:


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.