Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sokat dolgozol és állandóan beteg vagy? Ez áll a háttérben!

A túlzott stressz a második leggyakrabban előforduló munkához köthető egészségügyi probléma, amely a munkahelyi hiányzások 50-60 százalékának hátterében áll. Egyszerre beszélhetünk tehát komoly egészségügyi és gazdasági problémáról.

A GDP 4%-ára tehető az Európai Unió országaiban a munkahelyi stressz által okozott bevételkiesés és a jelenséggel összefüggő kiadások összege. Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) a témában pályázatot írt ki, amely a prevenciót helyezi a középpontba. AZ IOSHA2 (Improving the Occupational Safety and Health Awareness) programot a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége 5 partnerével együtt nyerte el, a koordinációs feladatokat pedig a hazai munkaadói szervezet végzi.

Az Európai Unióban évente közel 23 millió dolgozónál jelentkezik valamilyen egészségügyi probléma, amely jelentős hányadában a munkavégzéshez kapcsolódó stressz áll. Ez a jelenség okozhat gyakori fejfájást, izomfájdalmakat, szerepet játszhat szív- és érrendszeri, valamint mozgásszervi megbetegedésekben. Emellett a stressz nyomot hagy a munkavállaló hangulatán is, ingerlékenység apátia, koncentrációzavar gátolhatja a minőségi munkavégzést és növelheti a munkahelyi balesetek kockázatát.

A munkahelyi stressz napjainkban nem csupán a munkavállalók életére van jelentős hatással, de egy-egy vállalat és ezen keresztül az egész gazdasági rendszer működését is negatívan befolyásolja. A munkahelyi stressz gazdaságra gyakorolt hatása sok összetevőből áll. A betegszabadságok és a korai nyugdíjazás költsége, illetve a magas fluktuációból fakadó ráfordítások állnak a kiadási oldalon. A másik problémakört a bevételek elmaradása jelenti. Ennek fő okát a stressz miatti produktivitás-csökkenés illetve ezzel összefüggésben a cég ügyfeleinek elvesztése jelentheti. Átlagosan egy európai ország a GDP-jének 4%-át veszíti el a munkahelyi stressz miatt. Ez az összeg az egész unióra vetítve meghaladja az 500 milliárd eurót, ami nagyjából Magyarország 6 évi GDP-jének felel meg.

„Az elmúlt években az MGYOSZ nyolc nemzetközi projektekben vett részt vezetőként vagy partnerként. Munkaerő-piaci kérdésektől kezdve, az információs technológiákon keresztül, a munkahelyi egészségmegőrzésig számos programban vállaltunk meghatározó szerepet. Az első IOSHA programot, amelynek témája a munkahelyi biztonság és a munkahelyi baleseteket csökkentése volt, szintén az MGYOSZ koordinálta. Az IOSHA2 program kapcsán fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a munkahelyi stressz okozta GDP-kiesés hazánkban nagyjából évi 1000 milliárd forintra tehető, európai szinten ez az összeg pedig meghaladja az 500 milliárd eurót. Ebből is jól látható, kiemelten fontos területről beszélünk, melynek megoldásához reményeim szerint jelentősen hozzájárulhat ez a projekt is.” – mondta Dr. Futó Péter, az MGYOSZ elnöke, a BUSINESSEUROPE alelnöke.

„A várhatóan ősz végén záruló IOSHA2 programban hat ország vesz részt: Ausztria, Horvátország, Magyarország, Montenegró, Románia és Szlovénia. Fő törekvésünk, hogy felhívjuk a figyelmet a túlzott munkahelyi stressz okozta problémákra, és javaslatokat, jól működő, kipróbált megoldásokat kínáljunk mind a munkaadók mind a munkavállalók számára ebben a kérdésben. Meggyőződésem, hogy olykor akár kifejezetten egyszerű technikákkal is elkerülhető a túlzott munkahelyi stressz, ami a dolgozóknak és a vállalkozásoknak is elemi érdeke. A következő hónapokban minden létező fórumon – szakmai workshopokon, nemzetközi konferencián, tájékoztató anyagokon és oktatófilmen keresztül is – szeretnénk felhívni a figyelmet a problémára.” – mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.