Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sokat tettek azért, hogy gyermekük szülessen!

Bökényi Beáta szőke hajú mosolygós fiatal nő, aki három éve él házasságban férjével - „Szerelmi kapcsolat volt a miénk, így hamar össze is házasodtunk, ráadásul természetes úton meg is fogantam. Úgy tűnt, hogy minden rendben van, a vizsgálati eredményeim is erre utaltak. Aztán a hatodik hónapban hirtelen elvetéltem.

Úgy tűnt, hogy minden rendben van, a vizsgálati eredményeim is erre utaltak. Aztán a hatodik hónapban hirtelen elvetéltem. Minden nagyon gyorsan történt, semmi sem utalt arra, hogy bármilyen baj van, hiszen két héttel előtte jártam kivizsgáláson, ahol mindent rendben találtak, nem fájt semmi, és még vérzés sem lépett fel. Mentővel kerültem kórházba, de már menthetetlen volt a terhességem.

Az orvosok azzal magyarázták a történteket, hogy kinyílhatott a méhszáj, de utána olvastam a szakirodalomban, és nem vagyok róla meggyőződve, hogy tényleg ez volt a vetélés fő oka. Különösen rossz volt számomra, hogy még azt se mondták meg, hogy élt-e a baba akkor, amikor megszületett. Gyorsan túl akartam tenni magam a történteken, ami igen nehezen ment, de mindenképp szerettünk volna minél hamarabb újra próbálkozni, ezért muszáj volt továbblépni. Így újra nekivágtunk a férjemmel a gyermekvállalási projectnek. A korom miatt egyáltalán nem aggódtam, ami inkább gondot okozott, hogy 1,5 év próbálkozás után sem jártunk sikerrel. Nem volt könnyű a következő időszak sem. A telefonos érdeklődésünk alapján kiderült, hogy a magánorvosoknál és az állami intézetekben egyaránt nagyon vontatottan mentek volna a dolgok, akár hetek, sőt hónapok is eltelhettek volna anélkül, hogy előrébb léptünk volna. Egy idő után úgy éreztem, hogy betelt a pohár, így azt javasoltam a férjemnek, hogy keressünk egy más megoldás.

Elsőként olyan meddőségi intézeteket kerestünk fel, ahol állami finanszírozást is igénybe vehettünk volna, de ott nagyon hosszú lett volna a várólista, nekünk pedig már elfogyott a türelmünk. Az interneten egy cikk kapcsán találkoztunk Dr. Vereczkey Attila meddőségi és endoszkópos specialista nevével, így kerültünk a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézetbe. A klinikán a kezeléseket nagyon alapos kivizsgálás előzte meg, amelyen nemcsak én, hanem a férjem is részt vett, és rövid időn belül már az összes eredmény a kezünkben volt. A lehetőségek ismertetése után a lombikbébi programot indítottuk el, a beültetés meg is történt június 1- jén (napra pontosan a vetélésem utáni 2. évben).
Hatalmas örömünkre azonnal sikerrel jártunk, és azóta is a terhességgel minden a legnagyobb rendben van. Ehhez az is hozzá tartozik, hogy biztonságban érzem magam ennek a csapatnak a kezei között, mert úgy érzem, hogy odafigyelnek rám, ráadásul a szokásosnál gyakrabban nézik meg, hogy minden rendben van-e, hogy időben tudjanak segíteni, ha bármi probléma adódna. Én is igyekszem odafigyelni magamra, a beültetés előtti időszakban például kerültem az állati fehérjét, cukrot, lisztet, és főként lúgosító ételeket ettem, és elmentünk a férjemmel nyaralni, hogy kipihenten kezdjük meg a beavatkozásokat. Bár nem tartom magam vallásosnak, de a kikkói kolostorban én is megsimogattam a híres Szűz-Mária- dombormű kezét, hiszen a hiedelem szerint, aki közben valamit kíván, az valósággá válik.”

Bökény Beáta orvosának, Dr. Vereczkey Attilának szakvéleménye:

Nagyon örülünk, hogy Beátáék elsőre sikerrel jártak, hiszen ez mindenképpen közös munka eredménye. A klinika megadhatja ugyan a technikai feltételeket és a szükséges kezeléseket, de egyáltalán nem mindegy, hogy a páciens milyen életvitelt folytat a kezeléseket megelőzően. Vannak azonban sajnos olyan dolgok, amelyek helyes életvitellel sem korrigálhatóak, az egyik ilyen nagyon fontos tényező pedig a páciens életkora. Egy 35 éves nő petesejtjeinek akár a fele is kóros lehet, tehát statisztikailag valószínű, hogy akár fél éven keresztül nem egészséges petesejtek termelődnek, ami hatalmas időveszteséget jelent. Beáta esetében az is fontos szempont volt, hogy volt már egy vetélése, azt azonban nem lehetett tudni, hogy mi volt ennek az oka. Azt azonban a szakirodalomból tudjuk, hogy a vetélések 60-75%-a genetikai okokra vezethető vissza, így könnyen lehet, hogy Beátáék esetében is ez játszott szerepet. A kivizsgálások során ráadásul arra is fény derült, hogy Beátánál egy olyan génhiba mutatható ki, amelyet multivitamin és folsav bevitelével korrigálni lehet. Emellett a családban sajnálatos módon trombózishajlam is kimutatható volt, ezért a lombikbébi során vérhígítóval segítettük a terhesség fenntartását. Beáta férjénél szintén voltak olyan eltérések, amelyeket úgynevezett ICSI eljárással tudtunk korrigálni. Voltak emellett még a laboratóriumi leletekben más eltérések is, azonban ezeket szerencsére mind kezelni tudtuk, és a lombikbébi kezelés során optimálisnak mondható 15 petesejtet tudtunk kinyerni. Két embrió került visszahelyezésre, és legnagyobb örömünkre ebből az egyik meg is tapadt, és a baba is szépen fejlődik.

Azt hiszem Beáta esetében a legnagyobb tanulság, hogy alapos kivizsgálás nélkül éveket lehet veszíteni, amely során a petesejtek sajnos folyamatosan öregszenek, és a minőségük is romlik. A WHO hivatalos állásfoglalása alapján egy év után már fennáll a meddőség diagnózisa, így ilyen esetben érdemes egy meddőségi specialistát felkeresni. Mindenképpen érdemes egy olyan intézetet választani, ahol a meddőséggel kapcsolatba hozható összes szakterület megtalálható, hiszen személyre szabott segítség szükséges a meddő pároknak ahhoz, hogy sikerrel indulhassanak el a gyermekhez vezető úton.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.