Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Spártai és puritán – Így néz ki Ferenc pápa lakosztálya!

Most először láthatja tavaly márciusi megválasztása óta Ferenc pápa választott otthonát a nagyközönség. Az olasz internetes portálokon közölt fényképek spártai egyszerűséget mutatnak a vatikáni államfő lakhelyéről.

Ferenc pápa - elődeivel ellentétben - nem az apostoli paloták pápai lakosztályába költözött be, hanem a pápaválasztáson részt vevő bíborosok szálláshelyén maradt. Megfogalmazása szerint azért választotta a Szent Márta-házat, mert szeret az emberek között lenni. A korábbi pápai lakosztályt túl nagynak és üresnek nevezte. Azt mondta, „olyan mint egy tölcsér, belül tágas, de szűk a bejárata”.

A Szent Márta-házat (Domus Sanctae Martae) II. János Pál a kilencvenes évek elején alakíttatta át a Vatikánba érkező egyháziak szállásává. Az épület a pápai állam határán található, a vatikáni audienciaterem közelében. A házban a Ferenc pápa által lakott apartman, 106 suite és 22 szoba van. A pápán kívül a házban állandó jelleggel a szentszéki államtitkárságon dolgozó bíborosok laknak, püspökök és egyszerű papok.

A 201-es a Szent Márta-ház legnagyobb lakosztálya: egy nappaliból és egy hálószobából áll, saját fürdőszobával.

Ferenc pápa hajnali 5 körül kel, este 10-kor fekszik le, és ébredés után a szobájában levő vezetékes telefonnal hívja fel azokat, akik segítséget kérnek tőle.

A nappaliban egy dívány, fotelek, egy íróasztal és egy kisméretű televízió van. A nagyméretű, nehéz fabútorok többsége régi stílusú. A lakosztályt neonfény világítja meg, és csillogóra fényesítik a parkettát.

Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában mutatja be a reggeli miséket, itt fogadja a nem állami delegációkat és a ház menzáján eszik. Ha szüksége van valamire, az egyházfő a szobájából lemegy a recepcióra - számoltak be a Szent Márta-ház vendégei, akik meglepetésükre a pápával találkoztak a folyosókon vagy az előcsarnokban.

Az olasz sajtónak nyilatkozó vatikáni források szerint a pápai otthonná előléptetett Szent Márta-ház élete nem sokat változott, kivéve a menzát, amelynek a minősége jelentősen javult, amióta Ferenc pápa is ott eszik.

Forrás: MTI

Képek:repubblica.it

Ferenc pápáról
Ferenc pápa (latinul: Franciscus, született: Jorge Mario Bergoglio; Buenos Aires, Argentína, 1936. december 17. –) a római katolikus egyház vezetője, a 266. az egyházfők sorában. A bíborosi testület 2013. március 13-án választotta pápává. A pápai székben XVI. Benedeket követi, aki 2013 februárjában mondott le önként a pápai tisztségről. Ferenc az első jezsuita egyházfő, az első az amerikai kontinensről és egyben a déli félgömbről, valamint az első nem európai pápa III. Gergely óta.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.