Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Stílustippek a csinos sztártól

Bata Adriennt, közismertebb nevén Barbee-t igazi kaméleonnak nevezhetjük. A fiatal tehetséget tündéri szőke hajú tinilányként ismerhettük meg, mostanság pedig barna hajjal és nőiesen elegáns stílussal hódít. Nem meglepő, hogy a fiatal énekesnő a lábbelik terén is szereti a változatosságot.  

Barbee Kép:Salamander

Cipővásárlásnál mennyire vannak rád hatással az aktuális trendek? Utánanéztél már, hogy mik lesznek az új őrületek 2014-ben?

Mindig figyelemmel kísérem a divatot, így akarva-akaratlanul is hatással van rám és az öltözködésemre, de szeretek megmaradni a megszokott keretek között. Volt olyan időszak, amikor próbáltam magamra erőltetni egy-egy trendet, de rá kellett jönnöm, hogy az abszolút nem hozzám való, így maradtam a saját stílusomnál. Ilyen volt például a tavalyi év nagy őrülete, a wedge sneaker fazon, azaz a magastalpú sportcipő. Mikor az ötödik pár felpróbálása után sem éreztem magaménak, inkább letettem róla!

Most már elkezdtem a barátkozást a 2014-es cipőtrendekkel is, de egyelőre még nem tudom, mennyire mélyedjek el bennük, hisz félő, hogy tavasszal is még téli csizmát kell majd hordanom a mostani időjárást tekintve!

Mi a fő szempont nálad, ha lábbelikről van szó? A külcsín vagy a kényelem dominál a választásnál?

Rengetegszer estem abba a hibába, hogy megvettem egy olyan cipőt, ami szerelem volt első látásra, de egy métert sem tudtam menni benne. Ezek többnyire a polcon kötöttek ki, és onnan nem is jutottak tovább. Nem mondom, hogy nem számít a külcsín, igenis számít, de most már nagyon odafigyelek arra, hogy ha megvásárolok egy cipőt, akkor az kényelmi szempontból is megállja a helyét! Mindemellett szeretem a basic-darabokat, amiket szinte bármilyen szetthez felvehetek, mint például egy klasszikus tornacipő vagy egy jó bakancs.

Van olyan fazon vagy szín, amiért kifejezetten odavagy, amin előbb akad meg a tekinteted?

Ha magassarkúról van szó, akkor a platformos megoldásokról sosem tudom levenni a szemem. Alacsony vagyok, így mindig keresem a tökéletes magassarkút, ami „kiemel a tömegből”. Színek terén folyton változik az ízlésem, mostanság például odavagyok mindenért, ami leopárdmintás, vagy ami éppen nem fekete. Úgy érzem, hogy az idei télbe ideje egy kis színt vinni!

Kép:Salamander

Van egy-két tipped az olyan alacsony, törékeny alkatú hölgyeknek, mint te vagy? Mire fontos figyelni a cipők és kiegészítők választásánál?

Mindenképp fontos addig keresgélni, amíg meg nem találjuk azt, amiben igazán jól érezzük magunkat. Ugyan az alacsony lányoknak jól áll, ha pár centivel magasabbnak tűnnek, és a lábaik is megnyúlnak egy jó cipő által, de annál kiábrándítóbb nincs, mint amikor egy nő bukdácsol a magassarkújában! Inkább figyeljünk oda a kényelemre, és próbálgassunk tovább, mint hogy legyen egy rossz választásunk! Kiegészítők terén pedig csak az örök sablont tudom felhozni, miszerint a kevesebb néha több! A túl sok kiegészítő giccsessé teheti az embert, és össze is nyomhatja az alakot.

Mi a véleményed erről az Orange Label bakancsról, milyen szettet tudnál hozzá elképzelni?

Imádom a bakancsokat, az aranyszínt pedig az eddigi trendek közül a legnagyobb kedvenceim közé sorolnám, így az én tetszésemet abszolút elnyerte.

Egy ilyen darabot barna vagy bézs szövetkabáttal és fekete nadrággal párosítanék, ha visszafogottabb szettekben gondolkodunk, de akár el tudnék képzelni egy aranyszínű pulóvert vagy tunikát, sőt, egy miniruhát is hozzá, ami egyszerre passzolna és alkotna kontrasztot. Ha pedig csak a kiegészítőkkel szeretnénk variálni, akkor én aranyékszerekkel vagy színeiben passzoló, hasonló táskával tenném teljessé az összeállítást.

Forrás: Salamander


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.