A kamaszok számtalan problémán rágódnak: szerelem, halál, az élet értelme - hogy csak a legáltalánosabbakat és legfontosabbakat említsük. Teszik mindezt hangos zenei aláfestéssel, és auditív környezetük erősen sugallja lelkiállapotuk zavarodottságát: önmagukkal, családjukkal, és a társadalmi környezetükkel való konfliktusaik tükröződnek zenei kultúrájukban. Ezt az állapotot a szülői nyelv "a gyerek bömbölteti a magnót", illetve "már megint milyen iszonyatosan üvölt ez a rohadt zene" típusú mondatokkal fejezi ki. Ezekhez hasonló a jellemző szülői állásfoglalások legtöbbje.
Süket vagy, fiam? - gyakran hangzik el ez a kérdés a szülők szájából. Akik ilyenkor gyakran nem is tudják, mennyire igazuk van.
A hangos zene, meg egyáltalán minden huzamosabb ideig tartó erős hanghatás rontja az ember hallását. Annak, aki csengést, zúgást érez a fülében, és nehezen érti mások beszédét, főleg zajos, és rossz akusztikájú helyeken, tanácsos mihamarabb orvoshoz fordulnia - legyen akár tini, vagy már poszt-kamasz, meglett felnőtt ember.
Az erős hanghatás hallásrongáló hatása még jobban érvényesül, ha e hatások fülhallgatón keresztül érkeznek hallószervünkbe. A tizenéves korosztályba tartozók számottevő része ki sem lép az utcára walkman, discman, vagy az egyre elterjedtebbé váló mp3-lejátszó, illetve i-pod nélkül. E technikai eszközök révén sétálás, utazás, vagy sportolás közben sem kell lemondanunk az aktuális ízlésünkhöz és pillanatnyi hangulatunkhoz passzoló zenekarok hallgatásáról.
Ha kihangosítva, hangszórókon keresztül érkezik el hozzánk a hang, a hangforrástól a fülünkig megtett út során a levegő elnyeli a magas hangfrekvenciák egy részét. A fülhallgató viszont gyakorlatilag a szó szoros értelmében véve a dobhártyának feszül, amit a hanghullámok így, minden csillapultságtól mentesen ingerelnek. Így ha ugyanolyan hangerővel hallgatunk mondjuk rádiót, illetve i-podot, akkor a második esetben jóval több káros hanghatás ér minket.
Van a hordozható zenejátszó készülékeknek még egy káros hatása is - a most szóba kerülő hatás viszont nem fizikai, hanem mentális természetű.
Az ember idejének viszonylag kevés részét tölti olyan közegben, ahol nem érvényesül semmiféle társadalmi szelekció. Ennek az időnek jó részét tömegközlekedési eszközökön töltjük. A tömegközlekedés olyan környezetben zajlik, amiben a legváltozatosabb kulturális és társadalmi csoportokkal nyílik alkalmunk találkozni. Buszon, metrón utazva normális esetben mindegyre roppant sokféle beszélgetés üti meg a fülünket. Viszont, ha saját kényelmünk érdekében bedugjuk a fülünket, akkor lemondunk erről az olykor nyilvánvalóan zavaró, ámde roppant tanulságos tapasztalatforrásról.
Halljuk a kedvenc zenéinket, de nem hallunk mást - nem hallunk meg másokat. Gondoljunk bele, hogy ez körülbelül olyan, mintha csak akkor nyitnánk ki a szemünket, amikor valami nekünk kedves látványban gyönyörködhetnénk - kellemes, de szelektált tapasztalat ez, ami lemond a totalitásról. Senki ne mondja, hogy nem visszataszító Karl Lagerfeld divattervező szokása, aki mikor szegényesebb városrészeken hajtat át limuzinjával, autója ablakán behúzza a sötétítő függönyt, hogy kényes szemét ne bántsa a durva látvány...
Az utcai zenehallgatás tehát fokozza a társadalmi autizmust, és számottevő részt szakít ki lehetséges tapasztalataink köréből - szociális értelemben süketté teszi az embert.
Ligetfalvi Gergely
