Ha bármi gondunk, problémánk van, mindig a családunktól kérünk segítséget. Ez persze természetes! Amíg felnőtté nem válunk, függünk szüleinktől, lelkileg és anyagi értelemben is.

Sokáig csak szülői beleegyezéssel mehetünk el bárhová, vagy vehetünk meg egy ruhadarabot. És ha bemutatjuk kedvesünket fontos, hogy jó véleménnyel legyenek róla, hiszen ők határozzák meg, mikor találkozhatunk vele.

Felnőtt korunkra azonban el kell, hogy szakadjon a "köldökzsinór", egyedül kell döntéseket hoznunk, és meg kell teremtenünk az anyagi hátterünket is.  Legtöbb esetben sikerül kilépünk a nagybetűs életbe, és szembenézünk az önálló, felelősségteljes élettel. Létezik azonban olyan, hogy valaki nem tud elszakadni a szülői gondviseléstől, és képtelen nélküle bármiféle döntést hozni.

A szülő bármit meg tesz csemetéjéért, csakhogy az nem olyan biztos, hogy a gyerek érdekét szolgálja. Egyes szülők hajlamosak magukhoz láncolni csemetéjüket, olyannyira, hogy az ne tudjon kilépni a szülők hatásköréből. Mindent a feneke alá tesznek, anyagilag támogatják, és a párválasztásába is beleszólnak. 

Ismerek egy 30 éves lányt, aki most költözött el otthonról albérletbe. Azon meg se lepődtem, hogy nem tud főzni, de azon már elmosolyodtam, hogy még soha életében nem rakott fel egy mosnivalót sem. Mai napig haza viszi a szennyest az anyukájához. A szoba átrendezéséhez is kikérte szülei véleményét, és a képek elhelyezésében se tudott önállóan dönteni.Sajnos ez nem ritka manapság.

Sok mindenre lehet hivatkozni, úgy a szülőknek, mint a gyermek-felnőttnek...Anyagiakra legfőképp, de emögött nagy csapdák vannak, igen nehezen "túlélhetők" és legtöbbször a szülők félelme, önzősége.

Elengedni nehéz. Hagyni, hogy ütközzön, sérüljön, beledögöljön, hogy megtanuljon elbukni, felállni, tisztelni és megalázkodni és mindent ami szükséges ahhoz, hogy önmagát megismerje.

És ez nem megy az otthon és az anyagi javak biztonságában.És ez nem megy a szülőnek sem könnyen végignézni, csak szemlélni...De el kell engedni a kezét...különben megfullad, igaz a mi kezünk is suta lesz ezek után és sokáig üresnek érezzük.Senkinek nem könnyű.

Azaz a család biztonságot nyújt, de nem szabad, hogy olyannyira biztonságos legyen , hogy az már károsítsa személyiségünket.

A családtól való függőség kihathat egész életünkre, és olyan deformációkat hozhat létre bennünk, melyet a jövőben nem tudunk orvosolni.