Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szellemfalut vegyenek! Megvették!

A nyolcszázezer dolláros kikiáltási ár helyett 1,9 millió dollárért - 467 millió forint - kelt egy 16 éve lakatlan szellemfalu az amerikai Connecticut államban egy internetes árverésen.

Johnsonville-ben is forgatták - Kép: movpins.com

Az 1830-as években alapított Johnsonville gyárvárosként kezdte a pályafutását. Később, 1960-ban a milliomos Ray Schmitt vásárolta fel a város összes ingatlanját. Az üzletember a saját épületeit is Johnsonville-be szállíttatta, köztük egy viktoriánus kori istállót és egy massachusettsi kápolnát, hogy létrehozzon egy vidámparkot. A helyi hivatalos szervekkel való összetűzést és néhány tűzesetet követően azonban a park 1994-ben bezárt - írta a Business Insider című hírportál alapján az MTI.

A New York városától két órányira fekvő Johnsonville szolgált hátteréül nemrég a Cuba Gooding Jr. főszereplésével készült Freedom című mozinak, és itt vették fel annak idején Billy Joel River of Dreams című videoklipjét is, ám ezeket leszámítva a majdnem 260 ezer négyzetméteres terület elhagyatottan áll Ray Schmitt 1998-as halála óta.

Az elhagyatott épületegyüttest 2001-ben a 10 államban 20 szállodát működtető Meyer Jabara Hotels cég vásárolta meg, hogy üdülő- és pihenőhellyé alakítsa át. Azonban a szállodatársaság tervei sem valósultak meg. Tavaly 2,9 millió dollárért próbálták meg eladni, s a sikeretlen kísérlet után hirdették meg most a szellemfalut 800 ezer dolláros kikiáltási áron.

A több napig zajló aukciót többször is meghosszabbították, mert az utolsó pillanatban indult igazán emelkedésnek az ár, az utolsó fél órában szökött fel 1,9 millió dollárra az addigi legjobb, 1,2 milliós ajánlatról. A sikeres aukció nyomán egy hónapon belül jöhet létre az adásvételi ügylet - írta a Hartford Courant című helyi lap. Az új tulajdonos nem ismert, mint ahogyan az sem, hogy mi a terve a Viktória királynő korát idéző szellemfaluval.

Veszélyezteti a madarakat az új Star Wars forgatása?
Jelentést kért az ír kormánytól a világörökségi helyszínek felett őrködő UNESCO, mert az új Star Wars-film forgatásához átengedték a Skellig Michael-szigetet.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.