Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szép vagyok, hódítani akarok!

A magyarok kiemelkedő aránya érzékel nagyobb nyomást a jó megjelenésre, mint korábban, szüleik nemzedéke. A világelsők közé tartozunk azzal a közfelfogással is, hogy a férfiak érdeklődése megnőtt az ápolt külső iránt. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat most közzétett, 46 ország Internet-használói körében végzett felmérése alapján.

A megkérdezett magyarok 83 százaléka érez fokozódó késztetést arra, hogy jól nézzen ki. Ez a világon a hatodik legmagasabb mutató. Az európai átlag 75 százalékos.

A legtöbb válaszadó magyar azért áldoz megjelenésére, mert attól jobb lesz a közérzete. Második legfontosabb, hogy tetsszen partnerének, majd egy férfi vagy nő lehetséges meghódítása következik. Negyedik az a szempont, hogy "igyekszem mindig stílusosan, ápoltan kinézni".

Amíg Európában csak 41 százalék akar egy nő vagy férfi megnyerése érdekében vonzónak látszani, addig nálunk ez a cél sokkal fontosabb, hiszen itt a magyar mutató 56 százalékos.

Ezek után nem meglepő, hogy 100 magyar közül 90 szokott vásárolni testápoló szereket és kozmetikumokat. Ennél csak a spanyolok aránya magasabb Európában.

Más kérdés, hogy ki, milyen gyakran és mennyiért vásárol. Ugyanis honfitársaink mindössze 16 százaléka azt mondta, hogy mostanában sokkal nagyobb összeget költ személyes megjelenésének javítására, mint korábban. Ennél kisebb arányban csak három skandináv ország és Kanada válaszadói mondták, hogy többet áldoznak test- és szépségápoló szerekre.

A vásárlások leggyakoribb színhelye Magyarországon a modern élelmiszerbolt, majd a gyógyszertár/drogéria következik. Annyiban térünk el a külföldi szokásoktól, hogy Európában átlagosan a legtöbb válaszadó által említett patika/illatszerbolt a fő beszerzési forrás.

Ki hogyan dönt arról, hogy mit vegyen? A vásárlási döntést a magyar válaszadók 73 százalékánál az ár befolyásolja, és ezzel európai listavezetők vagyunk. (Kontinensünkön az átlag ennél a szempontnál 57 százalék). Nem sokkal marad el tőle a márka kedveltsége, majd a termék várható hatása. Honfitársaink egyharmadnál nagyobb arányára hat még a vásárlásra barátok/ismerősök ajánlása és az ingyen kapott termékminta.

Az európai átlaghoz képest nagyobb a magyarok körében a márkahűség, a termék tulajdonságainak figyelembe vétele, a partner ajánlása és az Internetről szerzett tájékoztatás.


Jó megjelenése érdekében a legtöbb magyar napi vagy heti rendszerességgel bőrét ápolja, utána holtversenyben a haj- és az arcápolás következik, majd a haj erősítése, növekedésének serkentése. Európában másodikak vagyunk mind az arcukat, mind a hajukat rendszeresen ápolók magas arányával.

A vágyakat világítja meg, hogy ha a pénz nem számítana, ki, mire költene többet. Tíz magyarból hét a testmasszázst nevezi meg, azután következik 50 százalék körüli aránnyal a fogfehérítés, haj-, bőr-, illetve arcápolás. Egyharmad körüli arány említi a maikűr/pedikűrt, továbbá a bőr barnítását.

Tömegtermék vagy drága prémiummárka? A vizsgált 26 európai országban megoszlanak a vélemények. Hajápoló szereknél átlagosan 21 százalék szerint a tömegtermékek vannak olyan jók, mint a drágábbak, 16 százalék pedig a drágábbakra esküszik. A kozmetikumoknál és a bőrápolóknál nagyjából fordított a helyzet, ott többen respektálják a prémium szegmens magasabb minőségét.

A magyarok kimagasló arányban ismerik el a drága termékek magasabb minőségét mind a három szegmensben. Kozmetikumoknál 37, bőrápolóknál 33, hajápolóknál pedig 21 százalék vélekedik úgy, hogy a tömegtermékekhez képest jobbak a prémium márkák.

Képbe kerültek a férfiak is, akiket külső megjelenésük most jobban érdekel, mint eddig, véli a magyarok 74 százaléka. Ugyanakkor a megkérdezett magyarok 82 százaléka rendben lévőnek találja, hogy a férfiak több időt töltsenek megjelenésük javításával, és több pénzt költsenek rá. Az európai megkérdezettek átlagosan 79 százaléka vélekedik ugyanígy.

Forrás: Nielsen


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.