Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szerelem nélküli párkapcsolatok - meddig életképesek?

A magyarok számára mást jelent a szerelem, mint a világ többi országában élőknek, ahogyan más a véleményünk arról is, vajon lehet-e működőképes egy párkapcsolat, ha a két fél között elmúlt a szerelem, esetleg soha nem is volt. Ez derült ki egy friss, 746 magyar egyedülálló bevonásával készített nemzetközi felmérésből, melyben az érzelmek nélküli párkapcsolatok témáját vizsgálták.

Egyáltalán mi a szerelem?

Az ELITTÁRS felmérése alapján a legtöbb magyar egyedülálló a szenvedélyt (47 százalék) köti leginkább szerelemhez, de bizalmat (24 százalék), törődést (19 százalék) vagy biztonságot (10 százalék) is magába foglal az érzés. Más országok egyedülállói számára azonban mások a hangsúlyok: az angolszász országokban legtöbben a törődéssel azonosítják a szerelmet, a németek és csehek a bizalommal, a legtöbb francia pedig a magyarokhoz hasonlóan a szenvedéllyel írja le.

Létezik párkapcsolat szerelem nélkül?

A felmérésben résztvevő magyar egyedülállók 46 százalékának volt már olyan kapcsolata, amely nélkülözte az érzelmeket. Ugyan a nők valamivel nagyobb arányban voltak már ilyen helyzetben (a nők 43 százaléka, a férfiak 50 százaléka), a felmérés adataiból az derült ki, hogy a nők jóval később hajlandóak megszakítani egy ilyen viszonyt. A férfiak 41, míg a nők 58 százaléka egy évnél is tovább folytatta kapcsolatát anélkül, hogy szerelmet érzett volna párja iránt, sőt minden harmadik nő (31 százalék) öt évnél tovább tartott ki egy érzelmek nélküli párkapcsolat mellett, míg a férfiaknak csak 15 százaléka tett így.

Gyengülő érzelmek mellett is van ok az együtt maradásra

Magyarázat lehet a fentiekre, hogy a magyar válaszadók 58 százaléka szerint az idő múlásával gyengülnek az érzelmek, közel ugyanennyien (57 százalék) gondolják azt, hogy a szerelem elmúlása után is működőképes maradhat a párkapcsolat. Egy kiegyensúlyozatlan kapcsolatban a válaszadó nők 66 százaléka inkább az a fél lenne, akit a másik szeret, a férfiak pedig fele-fele arányban lennének a szeretett vagy a viszonzásra nem találó szerelmes fél szerepében.

Annak okaként, hogy miért maradnak egy szerelem nélküli kapcsolatban a legtöbben az egyedülléttől való félelmet (34 százalék) és a közös gyermekeket (31 százalék) jelölték meg, míg minden ötödik válaszadót a lustasága tart ilyen helyzetben. A pénzügyi okok (10 százalék), a szex (a férfiak 6, a nők 1 százaléka) és mások megítélése (3 százalék) nem játszanak nagy szerepet egy szerelem nélküli párkapcsolat megszakításáról való döntés meghozatalában. Összességében a társkereső válaszadók úgy nyilatkoztak, inkább maradnak továbbra is egyedül (79 százalék) és kivárják, hogy valaki különlegessel találkozzanak, minthogy belemenjenek egy érzelemmentes párkapcsolatba.

Milyen a tökéletes társ? Ez is kiderült végre! Itt elolvashatod!


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.