Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szeretnék kilépni életből, szeretnék örökre elaludni

Örökre elaludni: visszatérni valami ősnyugalmat árasztó idilli világba, ahol nincsenek nyomasztó gondok, ahol nem kell megküzdeni az élet nehézségeivel- sugallja Vörösmarty idézett sora. Ő a szerelmi gondok elől menekült volna egy álomvilágba.

Egy mentálhigiénés csoportban dolgozva gyakran hallottam ehhez hasonló mondatokat klienseimtől: Szeretnék sokáig aludni. Olyan jó lenne többé nem fel kelni. Szeretném átaludni az életem.

Többnyire nők szájából hangzottak el ezek az álomra, alvásra vonatkozó különös kijelentések.

Bizonyos kultúrákban a halál és az álom, alvás képzete szorosan összekapcsolódik. Ezért is volt régebben nagy jelentősége a gyerekekkel való együttalvásnak

Úgy vélik, alváskor a lélek kiszakad a testből, és a végtelenben bolyong. Ilyenkor találkozik más lelkekkel: ez az álom..

Már a primitív ember is párhuzamot von a halál és az álmodás között.

A görög mitológiában Hypnosz az alvás, az álom szárnyas istene. (Lefelé fordított fáklyával kezében szokták ábrázolni.) Hypnosz a halál testvére, Thanatoszé.

Állítólag a magyar őshagyomány is kötődik a kettős lélek elképzeléshez. Ezek szerint az egyik lélek szorosan kapcsolódik a testhez, és csak a halál szakítja el tőle. A másik lélek viszont kiléphet a testből akár az éjszakai álom vagy önkívületi állapot során.

Az álom-halál összekapcsolódása egy különös, öngyilkossághoz kapcsolódó elképzelésben is testet ölt.

Az ún. preszuicidális cezúra a fiatal nőkre jellemző. A kifejezés is mutatja, hogy ezek az emberek úgy érzik, nem tudják megoldani problémákat, ezért egy időre szeretnének kilépni életéből, szeretnének szünetet tartani.

Nagyobb mennyiségű altatót vesznek be, hogy kialudják magukat. Irreális elképzelésük van ugyanis az alvásról: mintegy a túlvilágra akarják aludni magukat, és a hosszú alvástól várják problémáik megoldását.

Nem írnak búcsúlevelet, és megmentésüket sem készítik elő, hiszen nincs öngyilkossági szándékuk. Tettük azonban halállal is végződhet

Hiszen előfordulhat, hogy  lelkük nem talál vissza testükbe a bolyongás után.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.