"Véres, szép história". Van ilyen? Első hallásra kissé furának tetszik, de szinte csak ilyen van.

A széphistória a 16. századi közönség számára az volt, mint nekünk ma Daniell Steel, Stephen King vagy bármely szinglikről szóló külföldi könyvecske. Best seller, "szórakoztató história". És a szórakoztatás kulcsfogalmai azóta sem változtak: a szerelem, az ármány és a horror az elsőszámú fűszerek.

Először lássuk az ármányt. A "magyar széphistóriák legsimlisebb alakja" címért kétségtelenül két jó barát, Titus és Gisippus vetekszik. Gisuppus ifjú házas, s amikor megtudja, hogy újdonsült felesége, Sophronia iránt Titus, az ő kebelbeli, igaz jó barátja milyen csillapíthatatlan vággyal ég, bizony nem sokat teketóriázik.

Mivel ő amúgy sem szerelemből házasodott, a nászágyas éjszakákat szépen átengedi ingyen és bérmentve a vágytól remegő barátnak. Csak szerencsétlen Sophroniát felejtették el értesíteni a cseréről. Így a nő bizony tudtán kívül egy idegen férfivel hált hónapokig, mikoris a két férfiú elárulta a cserét, és a rokonok gyorsan inkább újraházasították a lányt, ezúttal Titussal.

Aztán olyanra is akad példa, hogy az özvegyet a halott testvérbátyja veszi birtokba, de előtte még gondoskodik arról, hogy a nő özvegy legyen. Azaz megöli a saját testvérét, hogy aztán sógornőjét törvényesen a magáévá tegye. Ez történt Aspasia asszonnyal is, aki az új férjének egy darab ideig ellenállt, de aztán a gyilkosnak is olyan engedelmes szolgálója lett, mint az előző urának.

Mondanom sem kell, hogy a történetmondó alig győzi dicsérni eme jámbor természetéért Aspasia asszonyt, s szapulja a korabeli nőket, akik milyen egy sárkányok tudnak lenni a férjükkel szemben.

Végül szólnunk kell még a magyar széphistóriák leghorrorisztikusabb darabjáról, melyben az apa kocsonyaként tálalja fel lányának szeretője szívét egy aranytálban. Guismunda, a lány ugyanis királyi vér, termetre, arcra maga a tökély. Apjának, Tancredusnak pedig esze ágában sincs férjhez adni, maga akar gyönyörködni a lányában.

Csakhogy Guismundát sem faragták fából vagy kőből, talál magának szeretőt egykettőre... A szerelmesek azonban csúnya véget érnek, az apa kegyetlensége folytán Guisquardus szíve a vacsoraasztalon, Guismunda méregtől átjárt teste pedig a porban végzi.

Hogy miért pont ezek a történetek szórakoztatnak évszázadok óta? Miért a borzongás és a szerelem? Mert a hétköznapokat már untig ismerjük. És néha igenis mindenkinek szüksége van valamire, ami messzire viszi a saját életétől.

Még azoknak is, akik utána letagadják. Elgondolkodtak márt azon, milyen érdekes, hogy pletykalapokat "senki sem" olvas, mégis mindenki borzasztó tájékozott ilyen témában?

DDL