Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szökőár a Balatonon

Egyes tóparti településeken már meghaladta az 500 ezer forintot a használt lakások négyzetméterára, a 400 ezer forint környéke pedig már átlagosnak tekinthető a Balatonnál. A Velencei-tónál sem különb a helyzet, egy év alatt mintegy 20 százalékkal nőttek az árak.

A balatoni települések közül kiemelkedik Balatonfüred, ahol a használt ingatlanok mellett az új lakás piaca is pörög. A régi építésű otthonok, nyaralók négyzetméterára 20 százalékot nőtt egy év leforgása alatt, így már 511 ezer forintos átlagról beszélhetünk, új építés esetén pedig ennél is magasabb összeggel érdemes kalkulálni, a közvetlen vízparti projekteknél már egymillió forint feletti négyzetméterárakkal találkozhatunk. A legnagyobb áremelkedés Fonyódon és Keszthelyen volt, mindkét településen több mint 50 százalékkal drágultak az ingatlanok. Előbbi településen 350, utóbbi esetében 317 ezer forintos átlagot mért a Duna House az elmúlt egy év adatai alapján. Balatonfüreden az átlagos eladási ár 41,5 millió forint, míg a többi településen 20-25 millió forint között mozog ez az érték.A Velencei-tó környékén is hasonló árakra lehet számítani, a legdrágább településnek Gárdony bizonyult az elmúlt 12 hónap átlaga alapján köszönhetően a sok új építésű projektnek is. Kicsit kedvezőbb áron 300-400 ezer forint között négyzetméteráron vásárolhatunk lakást vagy házat Velencén és Kápolnásnyéken. A kisebb tavunk melletti ingatlanok átlagos eladási ára 22 millió forint, ami azt mutatja, hogy inkább a kisebb méretű ingatlanok keresettek a településeken.

− A Balatonon egyes vízparti fejlesztésekhez már belvárosi árakon juthattunk csak hozzá. A Velencei-tó környéke pedig a pihenni vágyók mellett a fővárosba ingázóknak is alternatívát nyújt, így ott is keresettek mind a használt, mind az új építésű ingatlanok – mondta el Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

Kép: pixabay

Kezdődik az új tanév, ám sok egyetemista még mindig nem talált megfelelő albérletet. Aki inkább a saját ingatlan vásárlásán gondolkozik, eltérő árakat találhat. A Duna House utolsó negyedéves tranzakciós adatainak elemzéséből kiderül, hogy az egy-másfél szobás garzonok a fővárosban 20-25 millió forint között érhetőek el, ám vidéken jóval kedvezőbbek a feltételek. A nagyobb egyetemi városokban ugyanekkora lakásokat már 12-15 millióért is vásárolhatunk.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.