Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szoktasd igényességre szervezetedet!

Egészségesen élni nem könnyű, de némi odafigyeléssel ki lehet alakítani egy személyre szabott ritmust, amit aztán kis áldozatok árán tartani is lehet.

Vacsorázzunk könnyűt és korán, Kép: pixabay

Életünk minőségét részben táplálkozási szokásunk határozza meg. Reggelizzünk úgy, mint egy király, ebédeljünk úgy, mint egy polgár, és vacsorázzunk úgy, mint egy koldus – tartja a régi mondás. Az sem mindegy, milyen körülmények között eszünk. Az étkezéseket nyugodt körülmények között költsük el, korán vacsorázzunk, és ne túl nehéz ételeket válasszunk! Étkezéskor ne olvassunk, ne tévézzünk, élvezzük az étkezést, és jól rágjunk meg minden falatot.

Ügyelni kell a folyadékháztartásra is. Napi két-három liter folyadékot, lehetőleg szénsavmentes vizet szinte kötelező lenne mindenkinek meginnia.

Azzal, hogy mikor, mit, és hogyan fogyasztunk, a bélflóra egyensúlyát is rendben tudjuk tartani, és étkezési szokásunk is tudatossá válik.

Ne feledkezzünk meg a mozgásról sem. Reggel és este negyed óra mozgás is elég, amit akár otthon a nyitott ablaknál is végezhetünk. Hajlítgassunk, nyújtsunk, szökdécseljünk, de jó módszer a lift helyett a lépcsőmászás, és a napközbeni gyors gyaloglás is. Pusztán kitartás és önfegyelem kérdése mindezt elvégezni.

Hallottad?
Azt szokták mondani, a jó zöld tea még az égzengésre is jó! Ezt nem garantálom, de ha reumás vagy, mindenképp próbáld ki!

Ha valaki mindezeket folyamatosan betartja, vagyis egyfajta rendet visz a mindennapjaiba, akkor egy idő után a szervezete megszokja, és szinte már „követeli” a mozdulatokat.

S ne feledjük, ha valakinek egészségi problémája van, életmód szokását beszélje meg háziorvosával, vagy más, megfelelő szakemberrel.

(Forrás: Szigethy Emma életmód-tanácsadó)


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.