Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szombaton én takarítok, a párom meg szexel velem

Amíg a nők takarítanak, addig a férfiak fantáziálnak. Egy felmérés bizonyította, hogy az erősebb nem legtöbb tagja erotikus álmokat dédelget élete párjáról, amint az egy szál bugyi nélkül éppen felmos. 

Óriási közhely - és mint ilyen, igaz is -, hogy amíg a nő harcol a kosz, piszok, por ellen, addig a férfi a sörösüveggel a kezében a fotelban ül, és a meccset bámulja. A gyengébbik nem tagjai ilyenkor aztán nem értik, hogyan nem merülnek el az egyedülálló férfiak a koszban. Túl nagyot egyébként nem tévednek, egy friss tanulmány szerint ugyanis az agglegények csak akkor vesznek rongyot a kezükbe, ha kényszerítik őket rá.

Az egyedülálló férfiak 40 százaléka csak kéthavonta cserél ágyneműt. Ami pedig még ennél is undorítóbb: minden hetedik csupán évente kétszer. A hűtőszekrényt átlagosan évente egyszer mossák ki.

Ezek után nem túlságosan meglepő, hogy a kapcsolatban élő férfiak sem ugranak, hogy kivegyék a seprűt asszonyuk kezéből. Ha egyszer van valaki, aki megcsinálja helyettük, minek is! Ráadásul miközben a nő porszívót tologat, ablakot pucol vagy port töröl, a férfiak fantáziálnak. A Men's Health felmérése szerint 70 százalékuk szeretné, ha a párja meztelenül takarítana. Cserébe csak minden harmadik vesz részt a házimunkában.

Pedig jobban tennék, néha segítenének: amerikai kutatók szerint ugyanis a nőkben is erotikus vágyat ébreszt egy takarító férfi látványa. Így aztán mindenki megkapná, amit akar.


A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.