A szerelem képes felemészteni az embert, testét-lelkét átalakítani, őrültnek tűnő tettekre sarkallni: szerelemféltésből vagy az elhagyatottságtól való rettegésből gyilkosságok gerjednek, az emberi agresszió legmélyebb bugyraiból törhetnek fel indulatok.

Azindiai kultúrában mélyen gyökeret vert az a szemlélet, miszerint az özvegyasszony, férje testének elégetésekor máglyára veti magát égő áldozatként. Ez a szati, ami annyit jelent: igazságos, becsületes. Azokat az asszonyokat szimbolizálja, akik nem tudnak, és nem is akarnak férjük nélkül élni. A hűség és a feltétlen odaadás jelképei ők. Hihetetlen tisztelet övezi őket.

A szati erdetének alapja, hogy a férj domináns szerepéből adódóan a feleség alárendelt helyzetben van, s a szigorú társadalmi norma teljes odaadást vár el tőle. A vallásos szemlélet szerint kettejük viszonya azonos az embernek az Istenhez való viszonyulásával.

Az özvegyek életét a falvak értékrendje nálunk is szigorúan szabályozta régen. Bár nem kellett halálba menekülniük férjük elhunyta után; de a gyászév alatt kötelező volt a fekete ruha viselése, illően kellett viselkedni, és természetesen nem lehetett más férfiak társaságát keresni. Helyette viszont a falu szóvá tette, ha az özvegy nem járt ki kellő gyakorisággal a sírt gondozni. Vagyis teljes odaadással kellett adózni a halott férj emlékének.

A társadalmi normák és értékek Indiában is nyomást gyakoroltak (gyakorolnak) a nőkre. Az özvegyáldozat elsősorban kollektív aktus, amely a család és a falu akaratának megnyilvánulása a nő felett: meg kell tennie, különben számkivetett és alávaló lesz.

Még a kilencvenes években is hallani lehettet ilyen esetekről, annak ellenére, hogy a szatit 1829 óta törvényen kívül helyezték. A legfelkavaróbb eset mégis 1987-ben történt, ami a törvényhozókat is állásfoglalásra, és a nők helyzetének tisztázásra kényszerített.

1987 szeptemberében egy 18 éves lány (Roop Kanwar) egy északnyugat-indiai faluban szatit követett el. A világ híradásai barbárnak és sokkolónak jellemezték a mi kultúránktól idegen szokást. Pedig nem ő az egyetlen, aki férjét a halálba követte: asszonyok sokaságát kell még a mai napig is szó szerint levenni a máglyáról.

Mi sarkallja erre az őrültnek tűnő tettre ezeket az asszonyokat? A mi individualista szemléletünknek rögtön meg kell értenie egy fontos dolgot: Indiában a tűz általi halál szimbóluma ezeknek a nőknek a megtisztulást, és kilépést jelent az élet és halál körforgásából. A lángok megszabadítják őket attól, hogy nőként szülessenek újra. Ez dicsőség.

#img2#

Egy vezető hindu lap pont erre hivatkozva írta: "Azok, akik úgy tekintik az életet, mint aminek önmagában kezdete és vége van, soha nem fogják megérteni a szati hagyományát... Roop Kanwart nem kényszerítették!"

Roop Kanwar, akit művelt és tanult nőként jellemeztek ismerősei, állítólag önként döntött a szati mellett, miután férje 8 hónapnyi házasság után váratlanul elhunyt. Amikor környezete megpróbálta erről lebeszélni, átokkal fenyegette meg egész faluját.

Mindenesetre ellentmondó beszámolók születtek a történtekről: számos újság azt állította, hogy a menyasszonyi ruhába öltözött nő 15 percig sétált a máglya körül, végül ráült, és férje fejét tenyerébe vette. Egy szót sem szólt, és fájdalom sem látszott rajta.

Emiatt állították viszont más források, hogy a nő nyugtatók hatása alatt állt, és valószínű, hogy kényszerítették tettének végrehajtására. Ezt látszik alátámasztani, hogy sokan úgy látták, hogy többször is visszakényszerítették a tűzbe a menekülni akaró asszonyt.

Akik az önkéntes halálról számoltak be, állították, hogy az özvegy 15 éves sógorát (akit később őrizetbe vettek rokonaival együtt) kérte meg, hogy gyújtsa meg a tüzet.

Mintegy 900-an nézték végig- sokan a tüzet táplálva- elbűvölten önkéntes halálát.

Elborzadunk, pedig ez a jelenség nálunk is létezik. Igaz, nem mindig ilyen látványosan, és vallási eredet sem ad rá magyarázatot. A  pszichológia társfüggésnek nevezi, és betegségnek tartja.

A társfüggő ember egész életét, személyiségét a másik embernek (férj, élettárs, kedves) rendeli alá. Úgy érzi, nem akar és nem is tud a másik nélkül élni. Szüksége van valakire, aki biztonságot nyújt számára. A társ elvesztése, halála vagy kapcsolatból való kilépése rémisztő erővel hat.

Még egyszer kerüljön csak ide, mit is írt a hindu lap Roop Kanwar haláláról: "Olyan szörnyen csalódott volt a saját élete miatt, hogy nem volt más választása." - Akár egy magyar társfüggő nő öngyilkosságáról szóló hírbe is bekerülhetett volna ez a mondat.

Ha a társfüggőt elhagyják, meghal szimbolikusan, és gyakran valóságosan is. Amikor öngyilkosságba menekül.

Forrás: http://www.hinduismtoday.com/archives/1987/12/1987-12-04.shtml

K.V.