Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Taxis védőangyalok az utakon

Magyarországon évente 20-25 000 embert veszítünk el hirtelen szívhalál következtében. Ezt a döbbenetes számot csak akkor lehet visszaszorítani, ha minél többen megtanulnának és mernének is életet menteni. A tavaly elindult TEVAgy a Hős! programhoz – melynek célja, hogy Magyarországon mindenki tudjon újraéleszteni – ez év tavaszán csatlakozik Budapest legnagyobb tapasztalattal rendelkező taxitársasága, a Főtaxi, melynek közel 1000 sofőrje képzést kap egy közös oktatás keretén belül arról, mi a teendő vészhelyzet esetén.

Kép:Főtaxi

Március 30-án indult el a Főtaxi és a TEVAgy a Hős! program együttműködése, melynek keretén belül a taxitársaság állományában lévő közel 1000 sofőr újraélesztési ismeretekkel gazdagodik. Az együttműködés azért is példaértékű, mert a hirtelen szívhalál bármikor, bárhol, bárkit utolérhet, és ha a bekövetkezte utáni 4 percben nincs a helyszínen valaki, aki elkezdi a szívmasszázst, akkor nagy valószínűséggel elhalnak az agysejtek és visszafordíthatatlan károsodások léphetnek fel. A Főtaxi munkatársai a mindennapi munka során egész Budapestet keresztül-kasul szelik, és rengeteg emberrel találkoznak. Évente összesen 81 millió km-t tesznek meg autóikkal. Így ha a baj a közelükben történik, vagy éppen a saját utasukkal, akkor a képzésnek köszönhetően azonnal meg tudják kezdeni az újraélesztést és a mentő kiérkezéséig fenn tudják tartani a keringést, mely a sikeres újraélesztés utáni teljes élet egyik alappillére.

„Nagyon nemesnek és példaértékűnek tartjuk, hogy a taxitársaság csatlakozott a programunkhoz. Bízunk benne, hogy ez az együttműködés több szervezet szemét is felnyitja majd azzal kapcsolatban, hogy érdemes hasonló kezdeményezésekhez csatlakozni, hiszen minimális erőfeszítéssel és tanulással emberéleteket menthetünk! „ – tette hozzá Klupács Péter mentő-technikus, a TEVAgy a Hős! egyik vezetője.

Vérnyomásgondok – Mit jelent, ha csak az egyik érték magasabb?
Mindenki jól ismeri 140/90- es számot, hiszen ezen felül magas vérnyomás betegségről beszélünk, amit kezelni szükséges, De mi a helyzet akkor, amikor csupán az egyik érték magasabb a kelleténél, a másik viszont a normál tartományon belül mozog? Szakember válaszol.

A társaság tagjai már több ízben bizonyították rátermettségüket, ha az utasok védelméről vagy egészségéről volt szó. Biztosan mindenki emlékszik annak a taxisnak az esetére, aki mikor látta, hogy utasa rosszul van, felismerve a tüneteket azonnal az ügyeletre hajtott, megmentve ezzel utasa életét. Ilyen hétköznapi hősökre van szükség, akik mernek és tudnak is cselekedni, ha kell! Hirtelen szívhalál esetén pedig nincs idő a tétovázásra! A szívleállás után ugyanis 4 perc áll rendelkezésre, hogy megkezdjék az újraélesztést, melynek szakszerű mozdulata, intenzitása és ritmusa egy gumilabda és egy 100 BPM-es zene segítségével könnyedén elsajátítható. A TEVAgy a Hős! program két kitalálója, Mészáros Zalán és Klupács Péter másfél éve járják az országot és játékos formában tanítják meg mindenkinek a mellkas nyomás helyes módját. A statisztikák igen riasztóak, hiszen naponta 70 ember, azaz óránként 2-3 ember hal meg hirtelen szívhalálban, mert nincs a helyszínen olyan személy, aki segíteni tudna. Míg Németországban 1000 emberből 973 tud újraéleszteni, addig 1000 magyar közül összesen 17 ember tudja, hogy mitévő legyen ilyen vészhelyzetben. Ezen szeretnének változtatni!

Program részletek: www.tevagyahos.hu


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.