Nagyon szeretem azt a történetet a Bibliában, amikor Jézus, egy egészen új arcát mutatva szétkergeti a templomban a kufárokat. Erő és indulat, a haragvó bölcsesség és igazságosság egyszerre. Nem más, mint a jó helyen, jó időben lenni dühösnek-állapot. A te érted haragszom- igazsága.
Te is hirtelen haragú ember vagy? Nem érzed néha úgy, hogy nem vagy ura az érzelmeidnek?
Akkor üdvözöllek a viharzónában!
Sokszor eszembe jut az "Eső után köpönyeg" népi bölcsessége. Gyakran rángatom elő ezt a bizonyos köpönyeget, amikor már a viharfelhők is eltűntek, legfeljebb csak csepereg az eső. Ennek persze története van.
Hirtelen haragú ember vagyok. A semmiből tör elő valami hihetetlen intenzitású érzelem-lavina, és letarol mindent és mindenkit magam körül. Pedig nem akarom.
Egyedül tán harcedzett férjuram az, aki még arra is képes, hogy visszalapátolja a lávát a vulkán kürtőjébe.
Pedig alapvetően nagyon is zárkózott embernek hiszem magam. Amolyan klasszikus fajta introvertált típus.
Egyébként pedig, ha valakinek szüksége lenne egy önkéntes kísérleti alanyra, akkor bizalommal forduljon hozzám: rajtam tényleg kiválóan lehetne szemléltetni Freud kukta-hasonlatát. Igaz, a kísérlet eltartana néhány hónapig.
A folyamat a következőképp zajlik: ebben a bizonyos zárt edényben egyre csak gyűlik a gőz, hiába eresztgetem le időnként-apránként. Előbb-utóbb robbanni fog. De akkor hatalmasat szól...
Gyakorlott környezetem, már rutinosan felkészült az ilyen váratlannak tűnő helyzetekre. Szegények. Néha elgondolkodom rajta, talán velem csak úgy lehet együttélni, hogy ha előre bekészítik a katasztrófa-felszerelést.
Eső után köpönyeg. Mit is jelent?
Előbb kellett volna bölcsnek lenni, késő bánat. Na, de ki bír bölcs lenni egy intenzív érzelmi helyzetben? Amikor az érzések viharként törnek elő, nincs idő előkapni ezt a bizonyos köpenyt. Vagy legalább egy nyanvadt kínai ernyőt.
Csodálom a higgadt, nyugodtan gondolkodó és élő embereket. Legbelül be kell, hogy valljam, én is vágyom valami belső nyugalomra. Aztán, amikor az élet lehetőséget teremt rá, akkor idegesít a nyugalom, a bölcsesség, ami néha már az egyhangúság szinonimájává válik sajátos szótáramban.
A nagy érzelmi kitöréseket követően tudom, hogy valami nem volt a helyén. Nem így kellett volna. Ilyenkor az engem ismerők csak csendesen mosolyognak, ők már tudják, hisz ismernek engem: most van soron a bocsánatkérés, mert hisz tudok én kritikát gyakorolni magamon.
Igaz, kissé későn.
