Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Te is tehetsz Bejrútért

Három héttel a robbanások után még most is 300 000 bejrúti lakos szenved a biztonságos ivóvíz és a higiéniai szolgáltatások hiánya miatt az UNICEF mai jelentése szerint. Most te is tehetsz az ott élőkért.

A robbanások súlyos gondokat okoztak a már amúgy is bizonytalan bejrúti ivóvízellátásban. Becslések szerint az érintett területen 130 épületet teljesen leválasztott a robbanás a fő vízhálózatról, több mint 500 lakott épület vízrendszere pedig megrongálódott.

Krónikus vízhiány is fenyegeti Bejrútot. Fotó: UNICEF

"A COVID-19 esetek folyamatos növekedése miatt most fontosabb mint valaha, hogy biztonságos vízhez juttassuk azokat családokat, akiknek az életét a robbanás teljesen felforgatta" - mondta Yukie Mokuo, az UNICEF libanoni képviselője. "Ha a közösségek nem férnek hozzá ehhez a kritikus szükséglethez, akkor a szennyezett víz által terjedő betegségek, valamint a koronavírus terjedésének kockázata is gyorsan emelkedhet" - tette hozzá.

Mivel sok családnál nincs működő vízvezeték-kapcsolat, az érintett környékeken sok háztartás kényszerül palackozott víz vásárlására, ami miatt az árak szintén emelkednek. A helyzet különösen kritikus azon 300 000 ember - köztük körülbelül 100 000 gyermek - számára, akiknek az otthona megsérült vagy megsemmisült a robbanás során.

A 10 éves Mira Al Osman is megsérült, és édesapját várja haza a kórházból. Fotó: UNICEF

A robbanás közvetlen következményeként az UNICEF és partnerei együttműködést kezdeményeztek a vízügyi hatóságokkal a vízinfrastruktúrában okozott károk felmérése és az igények kielégítése érdekében.

Az UNICEF és partnerei több mint 100 épületet csatlakoztattak újra a lakossági vízellátó rendszerhez és 570 víztartályt telepítettek a sérült háztartásokba. Az UNICEF továbbá ingyenes víz szolgáltatásával segít a bajba szorult családoknak, és emellett több mint 4340 higiéniai készletet és 620 csecsemők ellátásához szükséges készletet osztott ki a rászorulók számára. Ezenfelül 20 háztartásba és a libanoni Vöröskereszt három központjába biztosította a folyamatos vízszállítást.

Az UNICEF eddig hatvanhét tonnányi – összesen tizennyolc szállítmány - humanitárius segélyt juttatott Bejrútba. A szállítmányban egészségügyi és higiéniás felszerelések, valamint élelmiszerek szerepeltek.

Az UNICEF Magyarország arra figyelmeztet, hogy az utóbbi napokban jelentősen csökkent a libanoni vészhelyzetre érkező adományok mennyisége idehaza és világszerte.

Ne feledkezzünk meg Libanonról! Az UNICEF Magyarország itt várja az akár egészen kis összegű felajánlásokat: www.unicef.hu/segitek

A bejrúti kikötőben augusztus 4-én este történt robbanás következtében legalább 154 ember életét vesztette, hozzávetőleg ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A hatóságok szerint egy korábban elkobzott hajó vegyianyag-rakománya robbant fel. A libanoni vöröskereszt szerint száz embert eltűntként tartanak nyilván, többségük a kikötőben dolgozott.

 

 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.