Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Te meg mersz szólítani másokat?

Hiába vádoljuk sokszor felszínességgel az úgynevezett „small talk - rövid csevegés - angolszász szokását, nagyon hasznos lenne megtanulni. A magyarok ugyanis nehezen ismerkednek a tapasztalatok szerint.

Legtöbbször azzal vádoljuk az angolszász embereket, hogy felszínesen és hamisan kommunikálnak. Az azonban vitathatatlan, hogy egy amerikai vagy egy angol számára nem sűrűn okoz problémát a kapcsolatfelvétel vadidegen emberekkel. Sokszor próbáljuk ellesni tőlük az általuk profin alkalmazott „small talk”-ot, ami az üzleti életben is egyre elterjedtebb fogalommá vált.

„Ha most a személyes ismerkedésről és nem az internetes kapcsolatfelvételről beszélünk, akkor azt mondhatjuk, hogy talán ez a magyarok számára nehezebben megy, mint általában a nyugat-európai vagy észak-amerikai emberek számára. Nem mintha zárkózottabbak lennénk, vagy kevésbé vágynánk kapcsolatokra, hanem mert nem mindig tudjuk, hogyan is kellene az ismerkedést elkezdeni. Félünk, hogy az alapján, amit mondani fogunk, vagy ahogyan azt mondani fogjuk, negatívan ítélnek majd meg minket” - mondta Burai Ilona pszichológus.

Lehet, hogy felszínes, de nagyon hasznos a könnyed beszélgetés - Kép:sxc

A szakember szerint Észak-Amerikában vagy Nyugat-Európában az emberek sokkal kevésbé tartják kockázatosnak vagy nehéznek a másik megszólítását, az ismerkedésre való igény jelzését. Ők általában valamilyen egyszerű, könnyedebb témával kezdik az ismerkedést, olyannal, mint az időjárás, az aktuális sport- vagy zenei események. Eleinte ezekről is csak annyit mondanak, amivel nagy valószínűséggel a másik fél is egyetért. Nem kezdenek el politikáról, vallásról vagy az aktuális betegségükről beszélni, mint ahogy azt nagyon gyakran nálunk teszik. Tőlünk nyugatabbra lazán, könnyedén kezdenek el beszélgetni, nem feszengnek, és persze legtöbbször, legalábbis eleinte, nem várnak hosszas és mély tartalmú válaszokat. (A világ legnagyobb vakrandiján több tízezren voltak. Na, ahhoz aztán kell bátorság!)

Nálunk – bár a helyzet főleg a fiatalabb generációk körében némileg változóban van - nem igazán jellemző az úgynevezett „small talk” vagy rövid csevej. Sokan úgy gondolják, hogy ezek tartalmatlan és felesleges beszélgetések, pedig ezek a kis csevejek nagyon jó kapcsolatkezdeményező eszközök. Elindítják a beszélgetést, oldják a feszültséget, segítenek pozitív benyomást kelteni, simábbá, gördülékenyebbé teszik az ismerkedést, segítenek feltérképezni egymás hangulatát. Jelezhetjük velük a pozitív szándékunkat, mielőtt komolyabb témákra térnénk át, vagy kitölthetjük velük az esetlegesen kínos csendet. „Nagyon fontos az is, hogy a „small talk” alkalmazásával megadhatjuk az esélyt arra, hogy az adott kapcsolatfelvételből később komolyabb, értékesebb kapcsolat is létrejöjjön, amely akár lehet baráti, üzleti, szerelmi vagy más jellegű kapcsolat” - mondta a pszichológus.

Mikor kezdjük el tanítani gyermekünket idegen nyelvre?
Ez mai világunkban, ahol lassan elmosódnak az országhatárok egyre fontosabb kérdés. Sorra nyílnak az idegennyelvű óvodák, ahol azt kínálják a szülőknek, hogy gyermekük iskolakezdésre a választott idegennyelv tudora lesz. De vannak szülők, akik nem elégednek meg az óvodai és az iskolai órák számával, vagy éppen nem tartják elégségesnek.

A felmérések és a hétköznapi tapasztalatok is azt mutatják, hogy ha valaki hosszabb időt tölt el külföldön például diákként vagy munkavállalóként, később általában könnyebben kommunikál, nyitottabbá válik más emberek és más kultúrák iránt, idővel könnyebben talál munkát, könnyedebben igazodik el a világban. Természetesen ez személyiség- és neveltetésfüggő is, de általában magabiztosabbá, nyitottabbá és rugalmasabbá teszi az embert egy néhány hónapos vagy néhány éves külföldi tartózkodás.

„Az a tapasztalatom, hogy akinek nincs módja külföldre menni, annak is jó alkalmat jelenthetnek most a nyaralások, a fesztiválok, a különböző, színes programok, a felszabadult légkör ahhoz, hogy elkezdjen könnyedebben ismerkedni, nyitottabbá válni más emberek, akár külföldiek, akár magyarok iránt” - tette hozzá a szakember.

„Ha külföldiekről van szó, nem érdemes görcsölni a nyelvi nehézségeken, ismerkedjünk, kommunikáljunk akkor is, ha úgy érezzük, nem tudjuk pontosan kifejezni magunkat- mondta Gönczy Edit, a Bar- ANGOL vezetője. - Induljon az ismerkedés akár csak egy rövid csevejjel! Lehet, hogy egy idő múlva ebből a rövid beszélgetésből kialakul egy számunkra fontos kapcsolat, abból pedig kialakulhat egy másik, egy harmadik és így tovább. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy egyre magabiztosabbak, egyre nyitottabbak vagyunk, amitől persze végső soron egyre jobban érezzük magunkat.”


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.