A nyugati kereszténységben január 6. vízkereszt, a Julián-naptárt használó keleti kereszténységben viszont a karácsony január 7-re esik, így az ortodox hívek tizenhárom nappal később ünneplik meg a vízkeresztet.
Az ünnep elnevezése a görög Epiphania Domini-ből erered, jelentése Urunk megjelenése.
Mivel a kereszténység korai évszázadaiban Jézus születésének ünnepe, a karácsony keleten és nyugaton is elkülönült az epifániától, a vízkereszt ünnepe azóta három jelentést hordoz: a napkeleti bölcsek eljövetelét, Jézus megkereszteltetését, illetve csodatételét a kánai menyegzőn.
Teológiai értelemben Jézus Krisztusban Isten jelent meg, az emberek igazi Megváltójaként, az ünnep liturgiája így valójában Jézus hármas megjelenéséről emlékezik meg.
Hármas jelentés
A vízkereszt első jelentése a háromkirályok, avagy a napkeleti bölcsek érkezésének ünneplése. Máté evangéliuma szerint a háromkirályok a betlehemi csillag által vezetve jöttek keletről Judeába, hogy a zsidók újszülött királya előtt hódoljanak. A krónika szerint hárman voltak, Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Először Jeruzsálemben keresték a kis Jézust, de Heródes király Betlehembe utasította őket, ahol is meglelték a kisdedet, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. A tömjénezés szertartása a napkeleti bölcsek adományára utal.
A vízkereszt ünnepén Jézus megkereszteltetéséről is megemlékezünk.
Az evangéliumi szerint, amikor Jézus harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte őt; Jézus ettől kezdve kezdett el tanítani. Megkereszteltetésének emlékére keleten ezen a napon osztották a keresztség szentségét, és áldották meg a vizeket.
Az ünnep harmadikként azt az eseményt örökíti meg, amikor Jézus a kánai menyegzőn, édesanyja kérésére, az elfogyott bor pótlására első csodatételeként a vizet borrá változtatta. A házszentelés szertartása is arra emlékeztet, hogy Jézus jelenlétével kitüntette, megszentelte a kánai házat.
Nyugaton így ünneplünk
Krisztus keresztségének emlékére a vízkereszt az ünnepi keresztelések napja, a katolikus egyház ilyenkor tömjént és vizet szentel, innen az ünnep elnevezése.
Az ünnepi népszokások közé tartozott a csillagozás vagy háromkirály-járás hagyománya, a bibliai királyokat megszemélyesítő alakok felvonulása.
Az alakokat - a betlehemezés mintájára - gyerekek személyesítik meg. Legfőbb kellék a csillag, amely mutatja az utat Betlehembe. Jellegzetes viseletük a díszes papírsüveg. Minden esetben eléneklik a szereplők a csillagéneket, melynek utolsó két sora így hangzik: "Szép jel és szép csillag / Szép napunk támad."
Vízkereszt napján szokás a megszentelt dolgok hazavitele. A szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak, így hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. A következő januárig üvegben vagy nagy korsóban tartották, ami megmaradt a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték, hogy vize meg ne romoljon. A házakat vízzel és sóval szentelték meg, és a pap krétával írta a szemöldökfára a házszentelés évét és a G. M. B. betűket, melyek a háromkirályokat, azaz Gáspárt, Menyhértet, Boldizsárt idézik meg.
Miben mások az ortodoxok?
Január 6-án és 7-én világszerte több millió ortodox katolikus karácsonyozik – majdnem három héttel azután, hogy a nyugati katolikusok megtartották az ünnepet, sőt a szilveszteren is túl vannak.
A különbség abból ered, hogy a keletiek más naptárt használnak, és azt máshogy értelmezik, mint a nyugati katolikusok.
1582-ben XIII. Gergely pápa bevezette az azóta világszerte elterjedt Gergely-naptárt - mi ezt használjuk manapság is.
A naptárreformot eredetileg azért javasolták, hogy a húsvét dátuma közelebb essen a tavaszi napfordulóhoz, így a régi – az ortodox katolikusok által ma is használt – naptárhoz képest az ünnepek 13 nappal előrébb csúsztak. Köztük volt a december 25-ei karácsony is.
Az ortodox katolikusok a hagyományok szerint böjtöt tartanak karácsony előtt, míg meg nem jelenik az első csillag az égen, mint annak idején a bölcseknek. A hagyományos köszöntés ilyenkor a családban és barátokkal a “Krisztus megszületett!” amire a “Dicsőség neki!” fordulattal válaszolnak.
Karácsony napján már nem tart a böjt; sokan pedig már Szenteste éjszaka elmennek az éjféli misére, ám elég a január hetedikei reggeli misén megjelenni.
A nyugati katolikusokkal ellentétben az ortodoxoknál nem szokás a karácsonyi ajándékozás, ezeket ők inkább december 19-én, Szent Miklós napján vagy újév éjszakáján adják át egymásnak.
Azokban az ortodox országokban, melyek átvették a Gergely-naptárat, mint Bulgária vagy Görögország, a papok gyakran feszületet dobnak a folyókba és tavakba, melyekért a hívők lebuknak a jeges vízbe, hogy újra felhozzák azt.
Farsang: a megelevenedő néphagyomány
Bár a koronavírus terjedése ellen hozott intézkedések miatt a nagyobb megmozdulások (így a farsangi mulatságok) megtartása is kérdéses lehet az idei évben, azért érdemes összeszedni, miből is áll, ez a jórészt népi gyökerű ünnepségsorozat.
A farsang a vízkereszttől húshagyókeddig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése. Hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemzik.
A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül.
Alapvetően a közelgő tavasz örömünnepe, egyben a tél és tavasz jelképes küzdelmének megjelenítése is. Hossza változó, rítusai és hiedelmei főként a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra vonatkoznak.
Ez a télbúcsúztató karneváli időszak, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”, ilyenkor rendezik meg például a mohácsi busójárást is. A farsang a párválasztás és az esküvők időszaka is volt, mert a nagyböjt időszakában már nem lehetett menyegzőket tartani.
A bálokon és táncmulatságokon számos eljegyzésre is sor került. A lányok rokonaik közvetítésével bokrétát adtak a kiszemelt legénynek, aki a farsang végén nyilvános színvallásként azt a kalapjára ki is tűzte. A farsangvasárnap utáni hétfőn tartották az asszonyfarsangot, amikor a nők korlátlanul ihattak, zeneszó mellett nótáztak, férfi módra mulathattak.
Általános velejárója a farsang ünneplésének a rítusok termékenységvarázsló jellege, a kender, vagy éppen a szőlő megvarázslása a farsangi ételmaradékokkal.
Jellegzetes farsangi ételek: a káposzta, a disznóhús és persze az elmaradhatatlan farsangi fánk.
