Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ted Danson színész a tengerekért harcol

A három férfi és egy kis hölgy, a Gulliver utazásai, a Ryan közlegény megmentése című filmekből ismert vagy A hatalom hálójában című tévésorozatban Glenn Close ellenlábasaként látott Ted Danson viszonylag későn ébredt rá, hogy földünk hét óceánja és velük együtt a mi életünk, táplálékunk és éghajlatunk is veszélyben van.De a 65 éves színész immár 25 éve környezetvédőként is munkálkodik. 

 

Az eredetileg politológus végzettségű Danson Oceana című könyvében foglalta össze, hogy mit tehetünk a tengerek védelme érdekében. „Apám antropológus volt, anyám pedig mélységesen spirituális egyéniség. Arra tanítottak, hogy részei vagyunk a világnak, és jó gazdáinak kell lennünk” – mondja az Emmy-díjra tizennégyszer jelölt színész, akit ennek ellenére csak a ’80-as években ragadott meg a tengeri ökológia témaköre: ekkor szembesült vele, hogy azért nem viheti ki lányait a tengerpartra fürödni, mert az szennyezett. Azóta az Oceana szervezet korteskedő celebjeként több ezer kilométernyi halvédelmi övezet létrehozásában segédkezett.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a tengeri halfajok 80 százalékát túlhalászták. 1988 óta csökken a fogás. Ahogy a gáz- és benzinár-támogatások megőrzik a status quót a fosszilis gazdaságban, úgy a fenntarthatatlan halászat is 20 milliárd dollárnyi állami támogatásnak köszönhetően folytatódhat. A halászhajók száma két és félszer több, mint amennyivel még fenntartható lehetne e tevékenység. Ráadásul a tápláléklánc alapját képező, sok száz éves korallzátonyok 30 százaléka is elpusztult az elmúlt harminc évben, részben a halhálók állandó súrlódása miatt. Ennek hatását sokan az erdők tarvágásához hasonlítják. Némelyik háló ugyanis olyan nagy, hogy akár egy Boeing 747-es utasszállító gép is beleférne! A korallpusztulás másik oka a tengerek pH-értékének változása. A kagylók és fitoplanktonok savasabb óceánban képtelenek létrehozni mészvázaikat.
„Nem vagyok pesszimista. A legújabb pozitív gondolatom például az: úgyis meghalunk, akkor miért ne élvezzük az életet? Például azzal, hogy megoldjuk földünk problémáit” – viccelődik a színész. De üzenete mélyén komoly tét húzódik meg. Ma az óceánoknak alig négy százaléka érintetlen az emberi tevékenységtől. A növekvő üvegházgáz-kibocsátás miatt szennyeződnek és elsavasodnak a tengerek, hatalmas oxigénmentes „halálzónákat” hozva létre. Ötszáz ilyen helyről tudnak a szakemberek, van, amely ország nagyságú.
Danson azonban nem a rémisztgetésre utazik. A tudósok üzenetét közvetíti, akik szerint az óceánnak nagy kapacitása van az öngyógyító folyamatok véghezviteléhez – feltéve, ha mi, emberek, nem nyomjuk el ezt a regenerálóképességet.

– kriston –
Illusztráció: fotopedia

forrás: Piac &Profit Magazin NHD melléklete 2012 júniusi száma


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.