Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Terhességi magasvérnyomás: fertőzés is okozhatja

Egy tanulmány összefüggést mutatott ki a kialakuló fertőzések, és a terhesség alatt jelentkező magasvérnyomás, vagyis a preeclampsia között. A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos segít eligazodni. 

Mi az a preeclampsia?

A terhességi magasvérnyomás egy, a várandós kismamáknál jelentkező betegség. A megváltozott állapot előidéz egy olyan helyzetet, amiben a kismama vérnyomása tartósan megemelkedik. Ez pedig ártalmas lehet mind az anyára, mind pedig a magzatra.

Kép: pexels.com

A preeclampsia jellemzően a 20. hét után jelentkezik, illetve akár előbb is, de ebben az esetben a magasvérnyomás betegség ismert volt a várandósság előtt is. Hogy pontosan mi váltja ki, egyelőre nem ismert, de nagy valószínűséggel közrejátszik benne a méhlepény kisereinek károsodása, illetve a magzat sejtjeinek megjelenése az anya szervezetében.

Egy ausztrál kutatás most azonban arra is rámutatott, hogy a terhességi magasvérnyomás és koraszülés, valamint a fertőzések között is van összefüggés. A vizsgálatba 1326 újszülöttet vont be az Adelaide-i Női és Gyermekkórház és az Adelaide Egyetem, melyből kiderült, hogy a vírusfertőzések, köztük is kiemelkedően a herpeszvírus okozta fertőzések összefüggenek a terhességi magasvérnyomás kialakulásával.

A fertőzések ellen

A felszálló fertőzések sajnos a koraszülések és a vetélések egy jelentős százalékáért felelősek. A szervezet megerősítésével, a rendszeres mozgással és a kiegyensúlyozott táplálkozással tehetünk ellene.

Túlsúlyos vagy? Lehet, hogy ezért nincs gyereked!
Egyre több nő – és férfi – küzd manapság meddőséggel, melynek hátterében számtalan tényező állhat. Azonban az tény, hogy a túlsúllyal rendelkezők jóval nehezebben esnek teherbe, mint a normál BMI-vel rendelkező társaik. Hogy mi ennek az oka, arról dr. Lőrincz Ildikóval, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyász-endokrinológusával beszélgettünk.

A legtöbb szakértő egyetért abban is, hogy a várandósságot érdemes vitaminkészítménnyel is támogatni. Dr. Angyal Géza arra is felhívta a figyelmét, hogy olyan készítmény mellett tegyük le a voksunkat, mely cinket és rezet is tartalmaz. Ez a két anyag ugyanis a szervezetben aktibakteriális hatással rendelkezik, vagyis segít megelőzni a fertőzések kialakulását.

Mi a teendő, ha a baj már megvan?

Abban az esetben, ha a fertőzés kialakult, vagy a magasvérnyomás bizonyítást nyert, pánikolni nem kell. Viszont fokozott figyelemmel, és a szakember tanácsainak pontos betartásával mindenképpen készüljünk.

A várandós készítmények szedését ekkor sem kell abbahagyni, hiszen a betegségből való kilábalásban, és az újabb baj kialakulásának megakadályozásában is szerepet játszhatnak, de ebben az esetben már nem elegendő csak ezekre támaszkodni.

A várandósság a szervezet számára komoly kihívást jelent, amit nem jó félvállról venni. A rendszeres, könnyed mozgás és a kiegyensúlyozott táplálkozás, valamint a többlet tápanyag, nyomelem és a vitaminigény kielégítése fontos, hiszen ezek együtt növelik annak valószínűségét, hogy a várandósság időszaka csak a harmónia, és az izgatottság miatt lesz emlékezetes, nem pedig a félelem és az aggodalom teszi azzá.

(Forrás: ratkotunde.hu)

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.