Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Több kárt okozhat a babahordozó, ha túlzásba esünk

Tornával jól fejleszthetőek gyerekeknél a mozgásfejlődési zavarok.

Egy csecsemő, kisgyermek mozgásfejlődése számos tényezőtől függ, mégis van egy általános érvényű táblázat, amelynél a mozgásfejlődési lépcsőket a szakemberek korokhoz kötik. Vannak olyan helyzetek azonban, amikor mozgásfejlesztésre van szükség. A gyermekrehabilitációs szakgyógytornász szerint a szülők ébersége is szükséges ahhoz, hogy felismerjék az esetleges hiányosságokat és szakember segítségét kérjék.

A mozgásfejlődés már magzati korban elindul, majd születés után a gyermek folyamatosan fejleszti gondolkodási tevékenységét, amelyhez korának megfelelő mozgáskoordináció is párosul. A szakemberek tájékoztató jelleggel szokták kijelenteni, hogy milyen mozgás az, amely elvárható a fejlődés azon időszakában. Példaként általában a 8-9. hónapban váltott kézzel és lábbal kúsznak, a 10-11. hónapban már másznak a kicsik. Előfordul, hogy a gyerekek gyakran sírnak, ilyenkor sokan hasfájásra, majd később a fogzással együtt járó nyűgösségre gyanakodnak. Lehetséges azonban, egészen más okozza a sírást.

Mozgásfejlődés (Foto: Pexels.com)

Figyelj a jelekre!

Figyelmeztető jelzés lehet, ha a gyermek aszimmetrikusan használja a végtagjait, teste feszes, vagy az egyik oldalon gyengébb az izomzata. Szintén gyanakodjunk, hogy a gyermeknek mozgásfejlődési problémái lehetnek, ha hason fekve gyakran hátra csapja a karjait, mintha repülni akarna a mozdulat következtében. Valójában ilyenkor pihen a hát feszes izomtónusa miatt. Ugyancsak jelzés, ha a kúszás aszimmetrikus, vagy ha tartósan nem tudja stabilan megtartani magát ülés közben. Nagyobb korban gyanús jel, ha a járás megkezdése után még több hónappal is megbotlik a saját lábában – a szakember szerint koordinációs vagy egyéb ortopédiai és izomtónus eloszlási problémák okozhatják ezt. Állhatnak idegrendszeri panaszok a háttérben, de az alsó végtagok tengelye sem lehet megfelelő.

Bármilyen gyanúsat is tapasztalunk, érdemes szakembert felkeresni, mert ezek a zavarok maguktól nem múlnak el. Ráadásul viszonylag egyszerűen, mozgásrehabilitációval, tornával nagyon jól fejleszthetőek

– fogalmazott Elmer Zsófia, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő gyermekrehabilitációs szakgyógytornásza.

Hogy mi okozhatja ezeket a mozgásfejlődési gondokat, a szakember nem tudott egyértelmű választ adni, hiszen ahány gyermek, annyiféle magyarázat állhat a háttérben. Kialakulhat például a terhesség alatt. Példaként megemlítette, ha egy nagyobb méretű csecsemő az anyaméhben C-alakú tartásban tölti a várandósság időszakát, gyakran születés után csak az egyik oldalra fordítja a fejét, mivel az egyik oldalon megrövidültek, a másik oldalon pedig megnyúltak az izmok.

„Nagyon népszerűek a babahordozó eszközök, de egyáltalán nem tesz jót a gyermek mozgásfejlődésének és izomzatának, ha egész nap az anyukán lóg egy kendőben. A gyermek mozgás- és idegrendszer fejlődésében nagy szerepe van a különböző ingereknek. De ha nem tapasztalja meg ezeket, nem próbálgatja magát például alkartámaszban, nem alakul ki a megfelelő izomerő, ráadásul a csípőízületek is lazábbak lesznek. A mászás megkezdéséhez pedig szükség van fejlett izomtónushoz és csípő körüli izomzathoz. Napi egy-két óra babahordozóban eltöltött idő nem jelent gondot, de ügyeljenek arra is az anyukák, hogy hason is töltsenek elegendő időt a gyerekek” – tette hozzá Elmer Zsófia.

Ugyanígy érdemes odafigyelni arra is, hogy a járássegítő eszközöket mikor kezdjük használni. A gyermekrehabilitációs szakgyógytornász úgy véli, ez a játékokkal borított kocsi hasznos eszköz, de már csak akkor, amikor a gyermek biztonsággal jár. Amikor még csak éppen, hogy felállt, vagy totyog, még ne használjunk ilyet. Egyrészt balesetveszélyes, másrészt a gyermek nem tapasztalja meg, milyen a teli talpon járás, és későbbiekben könnyen koordinációs problémák, gerincproblémák jelentkezhetnek.

Egyébként sem szabad semmit erőltetni, vagy sürgetni. Ha kimarad például a mászás, a kúszás, akkor nem alakulnak ki a gerinc azon tartóizmai, amelyek szükségesek a függőleges testhelyzethez megtartásához. Kisiskolás korra gerincferdülés, tartási problémák, idősebb korban lúdtalp, bedőlő boka is kialakulhat.

A fejlesztés nagy része egyáltalán nem fájdalmas. Babaúszással is jó eredményeket lehet elérni, de a szárazföldi tornát ez sem helyettesíti. Olyan játékos feladatokat végzünk velük, amelyek folyamatosan fenntartják az érdeklődésüket, miközben rendkívül hatékonyak is. Rendszeresen adunk házi feladatot is, és olyan is előfordul, hogy a szülőknek kell otthon nyújtani egyes inakat a kicsiknél. A manuális technikákkal stimuláljuk az idegrendszert és aktivizálhatjuk az eddig fejletlenebb, tónustalan izomzatot. A megkésett mozgásfejlődés jól fejleszthető, ilyenkor a kóros reflexeket írjuk felül azzal, hogy bizonyos reakciókat előhívunk a feladatokkal

– fogalmazott Elmer Zsófia.

Ezt is olvasd el:


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.