Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Top lista a képernyős "celebekről"

A legszimpatikusabb képernyős személyiség áprilisban Pokorny Lia volt, akit legtöbbször az RTL Klub „Csillag születik" című műsorának zsűritagjaként láthatunk szombatonként. Zsűribeli kollegáját Puzsér Róbertet viszont mindössze az ismerőinek 40 százaléka látja szívesen a képernyőn.

Abban nincs semmi meglepő, hogy a magyar lakosság legjobban azokat a média-szereplőket ismeri, akik már hosszú ideje képernyőn vannak, és esetleg a tévés megjelenéseken túl mást is leraktak az asztalra (Hernádi Judit, Friderikusz Sándor, Liptai Claudia, Falusi Mariann), vagy a legnagyobb közérdeklődésre számot tartó tévé- vagy rádióműsorokban szerepelnek (Sebestyén Balázs, Bochkor Gábor, Ördög Nóra, Till Attila). Ismertség szempontjából érdekes azonban a tévéképernyőkre újonnan bekerülő, születő csillagokkal, illetve a korábban szebb napokat is látott hullócsillagokkal is foglalkozni.


A nagyközönség számára március közepéig szinte teljesen ismeretlen Puzsér Róbertet például, a „Csillag születik” indulásától számított 2-3 héten belül a 18-49 évesek már több mint fele vallotta ismerősnek – mutatta ki az Ipsos 2012 áprilisában elindított, havi rendszerességű, Media Brand Track kutatása. A Viasat3 csatorna saját gyártású „Éden Hotel” műsorának háziasszonyát, Horváth Évát ennek a korosztálynak a 67%-a ismeri. A február végén véget ért „Való Világ5” győztesét, VV Attilát az emberek alig ismerik jobban az előző széria után a Cool TV képernyőjére átkerült VV Anikónál és VV Olivérnél. A VV4-et megnyerő, majd csatornaváltási botrányáról elhíresült Alekosz ismertsége viszont a mai napig jóval magasabb „Való Világ”-os sorstársaihoz képest.

Támogatott ismertség

Bázis: 15+ lakosság: N=1046; 18-49 éves lakosság: N=560

Akit az emberek ismernek, nem feltétlenül szeretnek is. Különösen igaz ez Alekoszra: az őt ismerőknek csak 21 százaléka kedveli, ezzel szemben a korábban is említett Való Világ szereplőket ismerők legalább harmada tartja őket annyira szimpatikusnak, hogy más műsorokban is kövesse ezeket a celebeket.

A legszimpatikusabb képernyős személyiség áprilisban Pokorny Lia volt, akit legtöbbször az RTL Klub „Csillag születik” című műsorának zsűritagjaként láthatunk szombatonként. Zsűribeli kollegáját Puzsér Róbertet viszont mindössze az ismerőinek 40 százaléka látja szívesen a képernyőn.

A manapság sokat foglalkoztatott műsorvezetők közül Sebestyén Balázs, Ördög Nóra, és Gundel Takács Gábor a legnépszerűbbek, az őket ismerők legalább 70 százaléka szimpatizál velük, és szívesen látja is őket a képernyőn. A TV2 legszimpatikusabb emberei mind a „Megasztár” kulcsfigurái.


Szimpátia (Értékelés ötfokú skálán)

Bázis: azok a 15+ évesek, akik ismerik az adott személyt

A szimpátia úgy tűnik nagy hatással van arra, hogy kit gondolnak ismerőik unalmasnak, kiből van már elegük. Ezt a listát is Alekosz vezeti, az őt ismerők 67 százaléka véli úgy, hogy a görög már kiégett, unalmas. A többi VV-s szereplő is hamar megunhatónak tűnik, hiszen ők követik – habár jócskán leszakadva – a görög valósághőst.


Burn-out


Bázis: azok a 15+ évesek, akik ismerik az adott személyt



Forrás: Ipsos MediaBrandTrack, 2012. április



Az Ipsos Zrt.-ről

Az 1990-ben alapított Szonda Ipsos, amely 2009. szeptember 1-jétől Ipsos Média-, Reklám-, Piac- és Véleménykutató Zrt.-ként folytatja tevékenységét, a magyar gazdasági és társadalom-kutatási iparág meghatározó szereplője, teljes körű piac-, online-, reklám-, egészség-, vélemény- és médiakutatási szolgáltatást kínál ügyfelei számára. A cég 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben is elnyerte a Business Superbrands elismerést. www.ipsos.hu


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.