Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tudatosan kell a fájdalmat kezelni!

Szinte minden felnőtt ember találkozott már a hát-, derék-, térd- és vállfájdalmakkal, amelyek gyakran krónikussá válnak. A legegyszerűbb módszer ilyenkor a fájdalomcsillapítók alkalmazása, ez azonban egyrészt csak tüneti kezelés, másrészt nem tarthat örökké. Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa a mentális fájdalomcsillapítás jelentőségéről beszélt.  

A test és az elme kapcsolata döntő

A tudósok már régóta tudatában vannak, hogy a fájdalom nem csupán egy érzés, sokkal inkább egy agyi feldolgozási folyamat, amelyet számos körülmény befolyásol. Szerepe van ebben a folyamatban a szülői mintáknak, az adott érzelmi állapotnak, a minket érő stresszeknek és igen erősen a motivációinknak. Különösen igaz ez a krónikus fájdalmak esetében, hiszen az akut érzések jellemzően a kiváltó ok megszűnését követően szintén elmúlnak.
A hosszan tartó fájdalmak – különösen az ortopédiai jellegűek – nem csak a megváltozott életkörülmények miatt érintenek egyre több embert, de a test és az elme diszharmóniája is. Éppen ezért egyre jelentősebb kutatások és próbálkozások vannak a mentális fájdalomcsillapításra vonatkozólag, melyek közül sok már több ezer éve ismert, mint a hipnózis, a meditáció vagy a tajcsi.

Tudatosan kell a fájdalmat kezelni!

- A krónikus fájdalmat megélőknél különösen fontos, hogy tudatában legyenek annak, hogy a fájdalom szubjektív és nagyon erősen függ magától a személytől. Ha sikerül valamiféle megküzdési technikát elsajátítani, az érintett már nem fogja magát kiszolgáltatottnak érezni a fájdalommal szemben, így magát az érzést is enyhébbnek értékeli majd. Természetesen az első lépés minden esetben az ortopéd orvosi vizit, amely során pontosan meg kell állapítani, mi okozza a fájdalmat – ismerteti dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa.
Krónikus fájdalmaknál nagyon fontos, hogy megtanuljuk a figyelmünk fókuszát más irányba terelni. Hasznos, ha megpróbálunk rendszeresen relaxálni, különösen, ha erősödni érezzük a fájdalmat. Vegyünk mély levegőket és amennyire csak lehet, lazítsuk el magunkat. Nagyon hatásosak a vizuális technikák, amelyek kapcsán elképzeljük az egészséges, tökéletes testünket, különösen a fájdalmas testrészt és pozitív megerősítő mondatokat ismételgetünk, mint például: Testem harmonikusan működő egész, minden egyes porcikám egészséges, a hátam tökéletes állapotban van. Természetesen a saját, személyes mondatok a leghatékonyabbak.

Szakorvosi és mentális segítség is kell

Egészen biztosan van a tudatnak fájdalomcsillapító szerepe, gondoljunk csak a mérkőzés közben megsérülő sportolókra, akik csak a meccs végén veszik észre, mennyire fáj a sérült testrészük. Ahhoz azonban, hogy biztonságosan alkalmazhassuk a mentális technikákat, meg kell bizonyosodni afelől, hogy nincs-e ellátást igénylő szervi betegségünk, például egy kizáródott porckorongsérv.
- Én magam általában az EFT (Emotional Freedom Techiques) technikát javaslom a krónikus betegeknek, ami egy nagyon gyors és hatékony módszer fájdalomcsillapításra is. Ennek során ujjainkkal meghatározott meridiánpontokat kopogtatunk a testünkön, miközben a megoldandó problémára koncentrálunk. – mondja dr. Dobos Márta, aki azonban hangsúlyozza, hogy a szakorvosi vizitnek mindenképpen a kiváltó okokra is fényt kell deríteni – legyenek azok fizikaiak, vagy akár emocionálisak.

forrás: www.oxygenmedical.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.