Nem régi sport, bármennyire is természetesnek érzed manapság már, hogy ha itt a hó, irány a sí-tábor! Felrántod a sokcsatos bakancsot, belépsz a kötésbe, aztán csak élvezed, ahogy surrog a hó a léc alatt, amint siklasz végig a lejtőkön. De mióta is adatik meg ez a páratlan téli élvezet az embereknek?

Nagyjából száz éve lehet tömegsportnak tekinteni a síelést, de a gyökerek, persze, ennél sokkal régebbre nyúlnak vissza. Norvégiában, Rodoy szigetén a kutatók találtak egy síelőt ábrázoló sziklavésetet, amely több mint 4500 éves. Sőt, Skandináviában akkora becsben volt tartva ez a sport - vagy akkor még inkább csak közlekedési eszköz, illetve a téli vadászatot megkönnyítő felszerelés -, hogy a vikingeknél kultikus figura volt Ull és Skade, a síelés istene és istennője. De hát ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen Norvégia és Svédország is Észak-Európában van, ahol köztudottan hideg a tél, és nem is képzelhető el hó nélkül.

A vikingek híradása

A síeléssel kapcsolatos első írásos emlék 1000 körül keletkezett, a vikingek híradása szerint több király is remek síző hírében állt. 1206-ban, a norvég polgárháború idején a gyermek trónörököst két sítalpas felderítő 35 mérföldön át farkasordító hidegben juttatta el biztonságos helyre. Erre a történelmi eseményre emlékezve rendezik meg ma is minden évben ugyanezen az útvonalon a Birchleg Race-t (magyarul: Nyírfaláb Futam), amit azért neveznek így, mert a felderítők nyírfakéreggel borították be lábukat a hideg és a nedvesség ellen.

Svédországban is van egy tradicionális, évente megrendezendő esemény: a Vassaloppet Cross Country. Ez az 53 mérföldes verseny Gustav Vasa hosszú síelésének állít emléket, aki 1523-ban seregével leverte az országban uralkodó dánokat.

A XVIII. és a XIX. században a svédek és a norvégok egyaránt síléceket használtak a téli hadviselések idején. A síléc-pár felemás darabokból állt: egy hosszú és egy rövidebb lécből (úgynevezett andor). A hosszú lécet használták sikláshoz, a rövidet mászáshoz és fékezéshez.

Norvégiában 1840 környékétől kezdve rendeztek katonai terepsíversenyeket (már egyforma hosszúságú lécekkel). Hamarosan a civilek is részt vehettek a futamokon, és innentől a síversenyek népszerűsége rohamosan növekedett a földművesek körében is. Dimbes-dombos tájakon folyt a terepsízés, és rövid, meredek lejtőkön az ugrással kombinált lesiklás.

Új kötés, új lécforma

1868-ban aztán egy norvég fiatalember, Sondre Norheim megdöntött minden addigi rekordot, amit sífutásban és lesiklásban addig felállítottak. Ekkortájt egy szál hevederrel kötötték a léceket a lábhoz, ő viszont azzal forradalmasította a sportágat, hogy fűzfaszíjjal a sarkakat is körülfogta, a lécek körvonalain pedig annyit változtatott, hogy középtájon kicsit elkeskenyedjenek. Az új kötés és az új lécforma hatására könynyebb lett az irányítás és a vezetés, ami gyorsabb haladást és hosszabb ugrásokat eredményezett. Őt tartják a modern síelés atyjának.

A síelés egyre népszerűbbé vált, és egyre többen kezdték el versenyszerűen vagy csak hobbiként művelni. Mára már senki sem mondhatja férfias sportágnak, hiszen a hölgyek körében legalább annyira kedvelt, mint a férfiaknál.

Te próbáltad már? Nos, ha még nem, akkor itt az alkalom. Az idei tél ugyan hazánkban elég enyhe, a hegyek azonban most sem maradtak hó nélkül... (n)