Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tudod ki lakik az ágyadban? – Így védekezhetünk a poratkák ellen

Egy felmérés szerint minden harmadik ember csak akkor takarít, ha már látható port észlel.

A poratkák szinte minden háztartásban előfordulnak. A poratkák a matracokban élnek, és ágyunkban érzik jól magukat. Ám ahhoz, hogy kiűzzük őket, érdemes a megfelelő takarítási rutin kialakítani.

A Dyson egy 2020-as felmérésben a takarítási szokásokat vizsgálta, a világ 10 országában, több mint 10 ezer résztvevővel. Az eredmények szerint minden harmadik ember csak akkor takarít, ha látható port észlel a padlóján.  Kiderült az is, hogy sok olyan pontja van otthonunknak, melyek felett takarítás alkalmával hajlamosak vagyunk elsiklani – ide tartoznak a matracok is.

Íme néhány tanács a poratkák ellen:

A kutatás eredményei szerint az amerikaiak több mint fele, 58 százaléka, kihagyja a matrac takarítást. Ez azonban nagy hiba, ugyanis a matracok ideális élőhelyei a házipor atkáknak, amelyek a meleg, sötét és párás helyeken, például az ágyunkban érzik jól magukat. Az ágy nemcsak élő-, hanem első osztályú táplálkozási hely is ezeknek a mikroszkopikus méretű élőlényeknek, akik elhalt bőrlemezkékkel táplálkoznak. Ebből átlagosan fejenként naponta 2-3 grammot, éjszaka pedig még többet „termelünk” az ágynemű súrlódása miatt. Egyetlen matracban több millió poratka is lehet, és minden egyes atka naponta körülbelül 20 ürülékszemcsét termel, amelyekre igen sokan allergiások lehetnek.

A poratkák az allergiásoknak sok bosszúságot okoznak (Foto: Pexels.com)

A Dyson szakértői szerint ugyan nincsen univerzális recept, amit mindenkinek követni kéne, azonban tehetünk hívatlan ágyvendégeink kitessékeléséért. Egy alapvető jó tanács, hogy legalább évi kétszer alaposan tisztítsuk ki matracainkat is: egyszer a tavaszi nagytakarításkor, egyszer pedig a poratka-szezon végén, októberben. A következő tippek sokat segíthetnek abban, hogy tisztán tartsuk alvóhelyünket

  1. Rendszeresen mossuk az ágyneműket: A lepedők és takarók heti rendszerességű, magas hőfokon való mosása a poratka ürülék ellen is hatásos.
  2. Finoman, de határozottan porszívózunk: A poratka lehet, hogy kicsi, de kitartó és erős élőlény, mely képes megkapaszkodni a matrac mélyén lévő rostokban. Ha lehetőségünk van rá, akkor porszívónkon kapcsoljunk a magasabb szívóerőt nyújtó fokozatra, mikor matracunkat tisztítjuk, hogy a lehető legtöbb poratkát, bőrlemezkét és allergiát kiváltó részecskét tudjuk eltávolítani.
  3. Ne hagyjuk ki a „trükkös” részeket sem: Miután mélytisztítottuk matracunk felületét, irányítsuk figyelmünket azokra a résekre, bevarrásokra, ahol a por és az allergének összegyűlhetnek. A matrac széle körüli tisztításhoz, ahol esetleg varrás is van, a speciális fejek, például egy résszívó fej lehet nagy segítségünkre.
  4. Takarítsunk az ágy alatt is: Semmiképp se feledkezzünk meg az ágy alatti terület megtisztításáról sem, ugyanis ez ideális környezet a poratkáknak: sötét, meleg, háborítatlan, és fő táplálékukban, az elhalt emberi hámsejtekben is bőséges.

A speciális kiegészítők sokat segíthetnek

Ennyiből is látszik, hogy a matrac takarítás talán legfontosabb eszköze a porszívó. A megfelelő porszívó kiválasztásánál különösen fontos, hogy amit felszívunk, az bent is maradjon, amiről a készülékbe épített szűrők gondoskodnak. Ha tehetjük válasszunk olyan készüléket, amely teljesen zárt szűrőrendszerrel rendelkezik, hogy a felszívott por ott maradjon, ahova való: a porszívóban. A különböző, speciális feladatokra tervezett porszívó fejek is nagy segítséget jelentenek, léteznek már olyan megoldások, melyeket kifejezetten matracok, kárpitok és autóülések takarítására fejlesztettek ki.

Ezt is olvasd el:


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.