Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tüdőgyulladás: ne gyógyítani akarjuk!

A tüdőgyulladás jelentős veszélyt jelent gyermekeknél és felnőtteknél egyaránt, pedig a egy részük megelőzhető. A tüdőgyulladás kapcsán felmerülő éves kiadások Európában 100 Debrecen méretű város teljes éves költségvetését teszik ki.

Kép: Pixabay

A tüdőgyulladás (pneumonia), amely a pneumococcus betegségek egyik gyakori megjelenési formája, világszerte a vezető halálokok egyike. A betegség súlyos megpróbáltatást jelent a szervezet számára: a tüdőben folyadék halmozódik fel, és olyan tünetek alakulhatnak ki, mint például köhögés, láz, hidegrázás és nehézlégzés.

A tüdőgyulladás bármely életkorban bekövetkezhet, de a kisgyermekek, az idősebb felnőttek és bizonyos krónikus betegségekben szenvedők – például cukorbetegek, asztmások, krónikus obstruktív tüdőbetegséggel (COPD) élők –, továbbá a dohányosok nagyobb kockázatnak vannak kitéve. E csoportok nagyobb eséllyel kapják el a tüdőgyulladást, és nagyobb annak a valószínűsége is, hogy tüneteik súlyosabbak és tartósabbak lesznek, valamint kórházi kezelést igényelnek. Magyarországon évente több mint 20 ezer 65 év feletti beteg kerül kórházba tüdőgyulladás miatt.

Vigyázz, a nem múló köhögés komoly bajt jelenthet!
Már rég kikecmeregtél az influenzából, és még mindig köhögsz? Akkor jobb, ha orvoshoz fordulsz! Könnyen lehet, hogy az elhúzódó köhögés hörghurutot jelez, amely a megfázás szövődményeként alakult ki. Ha a tünetek évente visszatérően, átlagosan három hónapon át jelentkeznek, javasolt a háttérben álló okokat is felderíteni.

A tüdőgyulladás gyakran kezelhető antibiotikumokkal. Azonban a betegség lefolyása még kezelés esetén is hosszú lehet, és a tünetek teljes rendeződése heteket, sőt, hónapokat vehet igénybe. Ennek következtében a megbetegedett emberek tartósan, míg őket ápoló családtagjaik időszakosan kiesnek a munkából. A jövedelem- és a munkaidő-kiesés, valamint a kezelési költségek egyaránt megterhelik az államkasszákat. Európában a pneumoniával kapcsolatos éves kiadások becsült értéke 10,1 milliárd euró.

A betegség elkerülésének, így az által jelentett teher csökkentésének legjobb módja a megelőzés. Bár sokan gondolják úgy, hogy a pneumonia előfordulása évszakfüggő, a betegséget bármikor el lehet kapni. A pneumococcus pneumonia megelőzésének elősegítésére számos lehetőség áll rendelkezésünkre. Kiváló kezdőlépés az egészséges életmód, beleértve a rendszeres orvosi vizsgálatot, a helyes táplálkozást és a mozgást. Valamint idősebb felnőtteknél, gyermekeknél és a fokozott kockázatú csoportoknál a védőoltás alkalmazása is az általános megelőzési stratégia fontos részét képezi.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.