Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Túl erős menstruációd? Vedd komolyan!

A túl erős vérzés nemcsak kellemetlen az érintetteknek, de vérszegénységet is okozhat, sőt betegségek is állhatnak a hátterében. Ezekről és a kezelési lehetőségekről dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza beszélt. Olvasd el körültekintően! 

Kép: Oxigen Medical

A túl erős menstruáció jellemzői

A nők 12-14 éves koruktól kezdődően 40 éven át havonta átlagosan 4-7 napig menstruálnak. Ezt a rendszeres vérveszteséget a vérképző rendszer működése kompenzálja, de ha a menstruációk kórosan hosszabbak vagy erősebbek a szokásosnál, a súlyos, krónikus vérszegénységhez vezethet.

Az erős, nagy mennyiségű vérveszteséggel járó vérzés (menorrhagia) nemcsak a mindennapokat teszi stresszessé, és a komfortérzetet csökkenti, hanem komoly egészségügyi problémát is jelenthet. Elsősorban vashiányos vérszegénységet okozhat, ráadásul a háttérben álló okok is lehetnek súlyosak, nem beszélve arról a veszélyről, amelyet az elhúzódó, erős vérzésekhez gyakran társuló gyulladás jelenthet. Így semmiképpen sem szabad legyinteni, ha az alábbi tüneteket észleljük:

  • hosszabb, 7-9 napos menstruáció,
  • átázás miatt óránként cserélt tampon vagy betét,
  • a normális mennyiségűnél nagyobb vérzés,
  • vérrögök megjelenése,
  • rosszullét, gyengeség,
  • 21 naposnál rövidebb ciklus,
  • a két szabályos menstruáció között jelentkező vérzés,
  • pecsételő illetve együttlét után jelentkező, úgynevezett kontakt vérzés
Stressz, a libidógyilkos
Egyre több férfi küzd szexuális gondokkal, a legfőbb kiváltó ok a fáradság és a stressz. A rohanó és túlhajszolt világban ma már nem elég, ha egy férfi genetikailag jó adottságokkal rendelkezik, ugyanis a folyamatos teljesítéskényszer alatt libidócsökkenés következik be. A jó hír, hogy van megoldás!

Mi okozhatja?

- Az esetek egy részének hátterében állhat anatómiai elváltozás: a mióma, amely egy jóindulatú méhizomdaganat vagy méhmegnagyobbodás. A megvastagodott méhfal nem tud miatta kellőképpen összehúzódni, ami fokozott mértékű vérzéshez vezet.

- A méhnyálkahártya túlzott megvastagodása, amely az ösztrogén hormon hatására jön létre, szintén okozhat menorrhagiát.

- Gyakran a méhen belüli fogamzásgátló eszköz a probléma kiváltója, amely normális körülmények közt is valamivel hosszabb és erősebb menstruációkat okozhat, de ez egyeseknél kóros mértékűvé válhat.

- Hormonális zavarok, például pajzsmirigy problémák is kereshetők a háttérben.

- Az endometriózis, amelynek következtében a méhnyálkahártya-szigetek nemcsak méhen belül, hanem a méhen kívül is előfordulnak, okozhat két menstruáció között fellépő vérzést, görcsös fájdalom kíséretében.

- Mindezeken felül ki kell zárni a megszakadt méhen belüli terhességet, a spontán vetélés utáni állapotot, a medencegyulladást, vérrögképződési rendellenességet, a méhdaganatot, a cisztát és a polipot is. Az esetek egy részében mindezen okok kizárása után sem derül fény az erős vérzés okára.

Amit az orvos tehet

A teljes vérkép vizsgálatával megbecsülhető a hemoglobinszint és a menstruáció mértéke, illetve a szervezet vasháztartásáról is teljes képet kaphat az orvos. Ha ez alapján bebizonyosodik, hogy valóban menorrhagiáról van szó, már egy rutin nőgyógyászati vizsgálat is kimutathatja például a miómát. Az ultrahang felvilágosítást ad a méhnyálkahártya állapotáról, ám ha ez sem hoz eredményt, szóba jöhet a méhtükrözés.

Mikor veszélyes a hasmenés?
Számtalan oka lehet annak, ha hasmenés nehezíti az életünket. Mitől alakulhat ki, mikor kell komolyan venni és orvoshoz fordulni? Ezekre a kérdésekre válaszol dr. Mármarosi István, az Oxygen Medical gasztroenterológusa.

A rákszűréssel egybekötött nőgyógyászati vizsgálatnak mindenképpen meg kell történnie. Amennyiben ezek negatív eredménnyel végződnek, azaz nem találnak eltérést, úgy szóba jöhet rövid idejű 1-3 hónapos gyógyszeres kezelés. Ha a méhen belüli fogamzásgátló eszköz okozza a problémát, azt nyilván el kell távolítani, és más védekezési módot választani. Ha nem áll fenn egyéb kizáró ok, javasolható a tablettás fogamzásgátlás, amely csökkentheti a menstruáció hosszát és mennyiségét. A menorrhagia gyógyszeres kezeléssel is gyógyítható. Szóba jöhetnek nem szteroid gyulladásgátlók és progesztogének is, amelyek jó eséllyel megszüntethetik a problémát.

- A leggyakoribb diagnosztikus és egyben terápiás beavatkozás a méhkaparás, ennek segítségével a vérzés is megállítható, és szövettani utólagos vizsgálattal megállapítható, mi okozta a kóros vérzést. Ismert olyan módszer, a méhtükrözés műtéti változata, amellyel a méhnyálkahártya nagy részét el lehet távolítani, és így megszűnik a vérzészavar – mondja dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza. - Azonban, különösen 40 éves kor felett, ha a tervezett gyermekek már világra jöttek, és ha egyéb eljárások nem vezetnek eredményre, ma is rákényszerülünk a méh eltávolítására. Természetesen amennyiben daganatos elváltozást találunk, mindenképpen a műtéti beavatkozás a legfontosabb.

(Forrás: www.oxygenmedical.hu)

 

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.