Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Túlélési tanácsok az ünnepekre

A karácsonyi időszaktól a legtöbb háziasszony már előre retteg, jön a rengeteg sütés, főzés, a veszekedés az összegabalyodott égősor miatt, és végül az ajándékozásba valami keserűség vegyül. Pedig nem kellene ennek így lennie.

Elsősorban azt kell tudatosítani magunkban, hogy semmi baj nem történik, ha valami nem úgy alakul, ahogy elterveztük. Senki nem neheztel majd ránk, ha ötféle süti helyett csak kettő lesz, és a vacsora nem lesz hatfogásos, csak három.

A főzéssel is elkezdhetünk trükközni, ha van olyan fogás, amit előre el lehet készíteni, azt tegyük be a fagyasztóba, és szenteste csak ki kell olvasztani. Kereshetünk a szokásosnál egyszerűbb recepteket is, a töltött káposztának például ugyanolyan finom lesz az íze, ha egyszerre rakjuk bele a füstölt húst és a gombócokat, teljesen fölösleges betenni, kivenni, újra összerakni.

Sokan döntenek manapság úgy, hogy egy közeli vendéglőből viszik haza az ünnepi vacsorát, ez sem ciki már, nyugodtan kipróbálhatjuk mi is. Ha nem is az össze fogást, de néhányat nyugodtan megvehetünk, az éttermek akcióinak köszönhetően ez már nem is feltétlenül drágább, mintha mi magunk főzzük meg. Különösen igaz ez az olyan pepecselős dolgokra, mint a halászlé.

Ez pedig ugyebár csak az ételekre vonatkozik, de ott van még a sok egyéb teendő. Jó háziasszonyok révén biztosan minden hétvégén takarítunk, ezért karácsony előtt sem lesz szükség nagytakarításra, bár a régi korok szokásai ezt diktálnák. Egy nem túl alapos portörlés, felsöprés, porszívózás, felmosás bőven elég lesz, gondoljunk csak bele, a vendégek úgyis cipővel jönnek majd be, úgyis mindenki tányér nélkül eszi majd a bejglit, és amúgy is félhomály van.

Nem gond, ha nem végzünk a szaloncukrok cérnára kötözésével, tegyük egyszerűen egy tálba a fa alá. Az ajándékok csomagolását viszont nem hagyjuk az utolsó pillanatra, ha már akkor papírba borítjuk őket, amikor hazavisszük, később nem lesz gond rá, csak elő kell venni. És a gyerek sem tudja meglesni, mi lesz a meglepetés. Arra ügyeljünk, hogy mindegyikre ráírjuk, kinek szánjuk, mert szentestéig elfelejtjük. Praktikus dolog az is, ha egy helyen tároljuk őket, így egyik sem marad véletlenül eldugva.

A veszekedések elkerülése végett osszuk fel a feladatokat. Apa egyedül állítsa fel a fát és egyedül bogozza ki az égősort. Lehet, hogy ő ideges lesz, de legalább nem veszünk össze. Idő előtt ne igyunk túl sokat, mert nem bírjuk majd az estét.

És egész nap türelem, türelem, türelem, ne hagyjuk, hogy bármi kihozzon minket a sodrunkból. Ha késik a sógor, hadd késsen, majd megérkezik. Az ő baja lesz, ha hidegen eszi a sült kacsát, nem a miénk. Ha nagyapa elalszik a tévé előtt, hadd aludjon. Ha a gyerek vacsora előtt két pofára tömi a kókuszgolyót, hadd tömje, végtére is egyszer van egy évben karácsony. 

DPA


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.