Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Turbó üzemmódra kapcsoltak az építkezők

A KSH adatai szerint 2016-os 31% után idén az első negyedévben 47%-kal nőtt a megépült lakások száma országosan az előző év azonos negyedévéhez képest. Az első három hónap alatt a kiadott lakásépítési engedélyek száma 89%-os bővülést mutat, hasonló összehasonlítási alapon.

Kép: pixabay

Európában is az élen

Az Eurostat adatai alapján 29 ország közül tavaly Magyarországon nőtt éves alapon a legnagyobb arányban a lakásépítési engedélyek száma, mind a teljes évet (157%), mind az utolsó negyedéves adatokat (169%) nézve. A most kiadott 9.525 építési engedélynél utoljára 2007-ben volt jobb első negyedéves adat, míg a 2.061 megépült lakás 2012 óta a legjobb évkezdet – azaz kezdenek beérni az elmúlt másfél évben kiadott építési engedélyek. A piac motorja egyértelműen Budapest, bár zömében itt az építkezések és tervezgetések zajlanak egyelőre: a 4.395 kiadott építési engedély 220%-os növekedést jelent az előző év azonos negyedévéhez képest, miközben a mindössze 204 megépült lakás a fele a tavalyi mutatónak.

A családi házak gyorsabban épülnek

A családi házas építkezések gyorsabb átfutását mutatja, hogy miközben a saját használatra épített lakások száma 87%-kal nőtt az első negyedévben, az értékesítési célú építés mindössze 15%-kal volt több a tavalyinál. A saját használatra épített, illetve családi házas formában átadott nagyjából 1 100 új lakás sokéves első negyedévi rekordot jelent. Ennek köszönhetően az első három hónapban a kisebb városokban és a községekben nőtt legnagyobb mértékben az építési volumen 98%-kal, illetve 159%-kal.

Hihetetlen! Ebben vagyunk legerősebbek Európában!
Az Eurostat statisztikája szerint a magyar lakások drágultak legnagyobb arányban a 29 vizsgált európai ország közül. 2016 III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 11,6%-os volt az értéknövekedés, ami messze meghaladja az EU egészén mért 4,3%-os átlagot.

A nagyobb társasházi építkezések időigénye miatt idén második félévtől várható igazán látványos felfutás

- 2010 óta idén költözik a legtöbb honfitársunk új társasházi lakásba - mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője, aki a mutatók ugrásszerű növekedését – az évekig elhalasztott kereslet aktivizálódása mellett – elsősorban azzal magyarázza, hogy a kormányzati döntéseknek is köszönhetően az előző év kedvezőbb piaci környezetet és látványos könnyítéseket hozott a lakásépítőknek, illetve a lakásvásárlóknak.

Daruerdő várható

A fővárosban az elmúlt majd másfél évben havonta nagyjából ezer újlakás került a piacra, s ennek üteme máig nem mérséklődik. Az elmúlt évek visszafogottsága után újra több száz lakásos beruházások tervei jelentek meg. Az építők a fővároson kívül is aktivizálódtak: vidéken a nagyvárosok húzzák a piacot, némileg erőteljesebb bővülés pedig az ország nyugati felében látható.

- Idéntől a tervasztal helyett egyre inkább a daruerdőké lehet a főszerep, hiszen a kereslet látványos tavalyi megugrását a kínálat csak nagyjából másfél év késéssel tudja lekövetni. A robbanást beindító 5%-os áfakulcs ugyanakkor jelen állapot szerint 2019 végéig lesz csak érvényben, így a nagyobb beruházások előkészítésére már csak pár hónap marad – mondja az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.