Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Utcaszínház lesz a Skanzenben

A Pünkösdi Játékok program keretében az utcaszínházi műfaj legelismertebb és legkedveltebb képviselői, a hazai és nemzetközi fesztiválokon is rendszeresen fellépő önálló művészek és együttesek lépnek fel a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban május 31. és június 1-jén.

Az érdeklődők a csűrökben és a parasztházaik udvarain színes programot láthatnak, a népszínművek a vidéki élet zsánerképeit jelenítik meg. A rögtönző színjátszásra épülő vásári komédia és a nagy múltú magyar bábjáték hagyományai bizonyára mindenkit magával ragadnak majd.

Természeten nem marad el Pünkösdhöz kapcsolódó népszokások felelevenítése sem. Pünkösdvasárnap a pünkösdölőt mutatják be, amely egy bőség és termékenységvarázsló, adománykérő szokáscselekvés volt egykor. A pünkösdi királyválasztás a fiatalok versengő játéka, amelyben a helyi közösségben a tekintély és a velejáró kiváltságok megszerzése a cél. Ezt a versenyt Pünkösdhétfőn a közönség körében hirdetik meg, és a fizikai erőt, jó egyensúlyérzéket, kézügyességet és kitartást igénylő próbáknak évről évre sok-sok felnőtt és gyerek aláveti magát. A megmérettetés minden esetben a közönség lelkes biztatásával zajlik. A győztes, ha valódi királyságot nem is, de szellemes ajándékot nyerhet.

Az utcaszínházi fesztivál hátterét Magyarország legnagyobb, 100-120 kézműves résztvevőt felvonultató kirakodó vására adja, amelyen valamennyi megye népművészeti egyesületei képviseltetik magukat. Kaphatók itt szőttesek, ruhák, cserépedények, fából készült játékok és konyhai eszközök, kosarak, koszorúk, gúzsok, bőrből készült szíjak, táskák, lábbelik, kések, kupák, merített papír, gyapjútermékek, szőrmék, kézi készítésű gyertyák, réz-, gyöngy-, bőr-, fa- és csontékszerek, rönkbútorok, népi hangszerek, aszalt gyümölcs, szilvalekvár, birsalmasajt, mézeskalács, perecek. A vásári hangulatot erősítik az árusok közé települő lacikonyhák. A helyben sütött kürtőskalács, mézes lepény vagy kenyérlángos mellett a vendéglátók sátraiban sült kolbász, pecsenyék és egyéb vásári ételek készülnek.

Forrás: Arteregó

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.