Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vadaskert Gyermekkórház: Tovább romlik a gyermekek mentális állapota

A Covid-járvány a gyermekek mentális állapotára a mai napig komoly hatást gyakorol.

Két és fél éve tört ki a Covid-járvány, a gyermekek mentális állapotára azonban a mai napig komoly hatást gyakorol. A Vadaskert Gyermekpszichiátria továbbra is teltházzal működik, a személyzet megfeszített munkában és új terápiás megoldásokkal igyekszik ellátni az ország különböző részeiből érkező, pszichés gondokkal küzdő gyermekeket és fiatalokat.

A Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátria Kórház és Szakambulancia szakemberei egy évvel ezelőtt jelentették be, hogy pár hónap lefolyása alatt a szorongásos és depressziós esetek száma az ötszörösére nőtt, a sürgősségi esetszám pedig 40%-kal emelkedett. Az azóta eltelt időszakban a drámai helyzet nem változott, sőt, ha lehet, még nagyobb nyomás alatt működik az intézmény. A mentő napi több alkalommal szállítja ide az azonnali ellátást igénylő súlyos eseteket az ország nagy részéről. A betegek közt kiemelkedően sok az önsértő fiatal.

Megszokottá vált számunkra, hogy folyamatosan érkeznek sürgősségi esetek, a gyermekek mentálhigiéniás állapotának romlása állandósultnak mondható. Különösen az ügyeleti időszakok megterhelőek, hiszen az országban csak néhány intézmény fogad súlyos pszichés állapotban lévő gyerekeket, fiatalokat. Gyakran emiatt a családoknak is sokat kell utazniuk

- mondta el dr. Baji Ildikó kórházigazgató.

A karantén időszak új helyzeteket is teremtett, a társas kapcsolatoktól szorongó fiatalok ráeszméltek arra, hogy a kapcsolattartás nem feltétlenül igényel személyes találkozást. Nem érzik szükségét annak, hogy hagyományos emberi kommunikáción alapuló kapcsolatokat tartsanak fenn, hiszen az online térben ők döntik el, hogy mikor, kivel, milyen körülmények között beszélnek.

„Sok gyereknek óriási stresszt jelent az érzelemszabályozás, és minél inkább online élik az életüket, annál kevésbé tudják elsajátítani az offline élet szociális készségeit” – mondta el dr. Tárnok Zsanett, a Vadaskert klinikai szakpszichológusa.

A helyzet normalizálása még messze van

Tisztában vagyunk azzal, hogy nem várható a helyzet normalizálódása a következő időszakban. Éppen ezért át kell alakítanunk a működésünket, hogy megfelelően tudjuk kezelni a megnövekedett és gyakran súlyosabb pszichés eseteket. Egy év előkészület után, svéd mintára dialektikus viselkedésterápiás (DBT) részleget indítunk a kórházban, nevezhetjük egyfajta terápiás központnak is, amely az első ilyen részleg lesz az országban

- mondta el dr. Baji Ildikó. Kiemelte: a részleg szerves részét képezik a csoportos foglalkozások, amelyek abban segítenek, hogy stresszes szituációkban hogyan lehet szabályozni az érzelmeket. A szakértő szerint ezen technikák elsajátításával nemcsak a gyerekek, hanem szüleik is sokat tanulnak, és jelentősen csökkenthető az önsértések száma.

Ezt is olvasd el:


Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.