Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Valami van a levegőben!

Percenként 12-16 alkalommal lélegzünk, ezzel naponta körülbelül 16000 liter levegőt keringetünk át mintegy 100 négyzetméternyi légző felületen. Egyáltalán nem közömbös tehát, hogy milyen is ez a környezet.

A levegő összetétele a földfelszín közelében 78% nitrogén, 21% oxigén, a fennmaradó 1 százalékot nemesgázok, szén-dioxid és vízgőz alkotják. Illetve csak alkotnák, mert ilyen összetételű, tiszta levegővel, jórészt emberi tevékenység következtében, a Földön gyakorlatilag már sehol sem találkozunk. Bármilyen anyag, ami ezt az összetételt megváltoztatja, szennyezőnek minősül, és szervezetünkre terhelően hathat.

Légzőrendszerünk egyike azon szervrendszereinknek, mely a környezettel elsőként kerül kapcsolatba, beleértve annak nem kívánatos hatásait is.

A legfőbb légszennyező anyagok a belső égésű motorokból szabadulnak fel, így légköri koncentrációjuk térben és időben nagyjából párhuzamosan alakul a városi forgalom intenzitásával. Kedvezőtlen légköri viszonyok, erős UV sugárzás esetén az egészségügyi határértéket tartósan meghaladó szintet érhetnek el, rendkívül egészségkárosító füsttel telített köd, szmog alakulhat ki.

A legfontosabb szennyező gázok a nitrogén oxidok, a széndioxid, a szénmonoxid, a metán, a metanol, a nem-metán szénhidrogének (NMHC), a kéndioxid, a peroxi-acetil-nitrátok, az ammónia, a hidrogén szulfid a hidrogén cianid, formaldehid és egyéb aldehidek, a benzol, illetve az ózon.

Miért veszélyes a por?

A légszennyezés egészségügyi vonatkozásai

A szennyező anyagok gyulladást keltenek, a légutak simaizomzatának görcsös összehúzódását, asztmás rohamot provokálhatnak. Hatásukra heveny illetve krónikus légzőszervi betegségek (pl. krónikus bronchitis) egyaránt kialakulhatnak, a már meglévők tünetei, az erős köhögés, köpetürítés, esetleg fokozódó nehézlégzés, rosszabbodhatnak. Egészségesekben is, de főleg betegekben, illetve a dohányosokban a légzőrendszer amúgy is csökkent teljesítménye tovább romlik, a nyálkahártya ellenálló képessége a kórokozókkal, allergénekkel szemben csökken.

A légzőrendszeren kívül károsodhat szemünk is, kialakulhat a kötőhártya gyulladása. A kéndioxidból vízzel (nyál, könny, veríték) elegyedve kénsav alakul ki, melynek hatására fogszuvasodás, ínyrendellenességek jelentkezhetnek, a fogak fénye elvész, azok sárgásan elszíneződnek. A verejtékkel elegyedve kialakuló kénsav bőrirritációt okoz.

A szénmonoxid hatására romlik a vér oxigén kötő kapacitása, mely első sorban a szív és az agy teljesítményét csökkenti. Különösen érzékenyek reagálnak erre az érelmeszesedés miatt agyi keringés zavarban, illetve a koszorúerek szűkületében szenvedő betegek.

Hogyan védekezhetünk?

A szennyező anyagokat a lakásunk levegőjéből sem rekeszthetjük ki az ajtó és az ablakok zárásával, bár azok szintje a beltérben általában mérhetően alacsonyabb. Helyettük azonban magas az úgynevezett beltéri allergének (penész, házipor atka, illatszerek, stb.) és szennyező anyagok (dohányfüst, gáztüzelésű berendezések égéstermékei, a szigetelőanyagokból, ragasztókból kipárolgó formaldehid, a légfrissítő aeroszolokból, dezodorokból esetlegesen felszabaduló kén-dioxid, különféle rovarirtó szerek) koncentrációja.

http://www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=14&menu=betegseg&news_id=1698&cim=A-tiszta-levegonek-fura-szaga-van

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.