Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Valódi veszély leselkedik a cégvezetőkre

Nem csupán céget vezetni kihívás, hanem elengedni a főnöki státuszt, amikor eljött az ideje! Erre figyelmeztetett Kósa Erika üzletasszony. Aki nem készül fel időben lelkileg a nyugdíjas korára, azt kockáztatja, hogy akár bele is halhat a mellőzöttségbe.

Évtizedek taposómalma után, mikor eljön a nyugdíjba vonulás napja, az egykori hajszolt cégvezető boldogan dől hátra, és az tervezgeti, hogyan élvezi majd a nyugdíjas éveit. Ez az idilli állapot azonban, sokszor csak néhány hétig tart, és túl gyakran történik meg, hogy néhány hónap vagy év múltán az egykori főnök temetésére gyűlnek össze a volt munkatársak.

Teljesen természetes, hogy aki évtizedekig szoros időbeosztás szerint élt, aki megszokta, hogy döntéseket hoz, és hatalma van, nehezen éli meg, amikor már nincs rá szükség, amikor valaki más ül egykori székében. Hirtelen nem tud mit kezdeni a rászakadt temérdek szabadidővel, és azzal a ténnyel, hogy nélküle is felkel a Nap, a munkatársak más vezetése alatt is sikeresek. Az egykori cégvezető lassan mély depresszióba süllyedhet, lelkileg és fizikailag leépül.

− Pedig nem törvényszerű, hogy ez így legyen -  mondja a népszerű üzletasszony, a Kósa Erika Akadémia tulajdonosa - De ahhoz, hogy az ember – legyen bármilyen vezető pozícióban – ne pusztuljon bele a nyugdíjazásába, muszáj éveket tölteni azzal, hogy felkészüljön rá. Erre is, mint sok minden másra igaz, hogy a prevenció a legfontosabb.”

Egy ötvenet betöltött embernek el kell kezdeni azzal foglalkozni, hogy hogyan és mivel akarja tölteni az idejét, amikor eléri a 60-65 éves kort. Az életünk első 20-25 évében arra készülünk, hogyan töltjük majd a következő 40 évet. Amikor azonban a dolgos éveknek vége szakad, még mindig van jó esetben 20-25 évünk, amit ugyanúgy meg kell tervezni, mint a munkával töltött évtizedeket. A legtöbb embernél azonban ez sajnos elmarad.

A korábbi vezetők mentális felkészülésével foglalkozik a Kósa Erika Akadémia Senior Programja, amelynek során az üzletasszony – aki maga is betöltötte az ötvenet – egy olyan folyamaton vezeti végig a résztvevőket, amellyel újra magukra találnak, és tudatosan élik meg a nyugdíjba vonulás utáni évtizedeket.

Kép: pixabay

Az állami nyugdíj szinte kizárólagos szerepe a most nyugdíjba vonulók körében ma még megkérdőjelezhetetlen. De vajon hogyan képzeli el nyugdíjas éveit a fiatalabb korosztály, miből lesz pénzük a jövő nyugdíjasainak? Többek között erre kereste a választ a Groupama Biztosító megbízásából készült felmérés.

− Egy hatvanas ember még évekig a társadalom fontos tagja marad, akkor is, amikor már nem dolgozik vezetőként napi tíz órát. A 90-es években karriert kezdett és mostanra cégvezetőként helyt álló férfiak és nők mostanában vonulnak nyugdíjba, ezért nagyon fontos, hogy megfelelően felkészüljenek az előttük álló időszakra, hogy boldogan élhessék meg életük ezen szakaszát is – mondja Kósa Erika.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.