Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Változatosan igyál!

 Egészségünk, jó közérzetünk, de akár teljesítményünk is mind azon múlhat, iszunk-e eleget. Amíg az közismert tény, hogy a változatos étrend segíthet, hogy minden szükséges tápanyagból megfelelő mennyiséghez jusson a szervezetünk, azt kevesen tudják, hogy a változatosság elve a folyadékpótlásban is alkalmazható. A kutatási eredmények alátámasztják, hogy aki naponta többféle italt fogyaszt, az nagyobb valószínűséggel teljesíti a javasolt napi 2-2,5 liter folyadékbevitelt. Ezért az Európai Hidratációs Intézet (EHI) szakértői szerint fontos a tájékozottság, és érdemes leszámolnunk mindazokkal a tévhitekkel, amelyek szerint egyes, az étrendünkben szereplő italok hidratációs szempontból kevésbé előnyösek.

Brit kutatók – köztük az EHI Tudományos Tanácsadó Testületének elnöke, professzor Ronald J. Maughan – a közelmúltban megjelent tanulmányából kiderült, hogy azok a felnőttek, akik a teszt során felkínált italok közül háromnál többet fogyasztottak naponta, nagyobb valószínűséggel érték el a megfelelő hidratációs szintet, mint azok, akik kevesebb félét fogyasztottak. Ez a megállapítás, amely egy az Egyesült Királyságban lefolytatott táplálkozástudományi kutatás adatain alapul, alátámasztotta azt a tényt, hogy a hidratációban is fontos szerepet játszik a változatosság. Hajlamosak vagyunk tehát többet inni, ha a víz mellett különböző ízű italokból is választhatunk. Ugyanezért nem javasolt például az üdítőket teljesen száműzni mindennapjainkból, mert így csökkenhet folyadékbevitelünk. A testtömeg megőrzése, az optimális energia-bevitel szempontjából fontos azonban számolni a különféle italok energia- és tápanyagtartalmával, különösen a kalóriadús ünnepi ételek időszakának közeledtével.

A gyümölcslevek vagy cukorral édesített üdítők energiatartalma magasabb, mint a vízé, ezért a kalóriákat gondosan számon tartók gyakran le is mondanak róluk, bár ez a tény önmagában nem tehető felelőssé az elhízásért. A bennük lévő cukor olyan szénhidrát, amely szervezetünk elsődleges energiaforrása és grammonként 4 kilokalóriát tartalmaz (a fehérje szintén ennyit, míg a zsír 1 grammja 9-et, az alkoholé pedig 7-et). Ezt az energiát aktív életmód és elegendő testmozgás esetén felhasználja szervezetünk, e mellett több ital fontos tápanyagokat, például vitaminokat, antioxidánsokat vagy ásványi sókat tartalmaz, a gyümölcslé pedig kiválthat egyet a naponta ajánlott öt adag gyümölcsből. Egy biztos; szinte minden alkoholmentes ital hozzájárul a megfelelő hidratációhoz, legyen az cukor tartalmú vagy diétás, szénsavas vagy szénsavmentes üdítő, tea, kávé, tej, vagy gyümölcsital.

Az INBÉ, vagyis az Irányadó Napi Beviteli Érték a termékek címkéjén abban segít a fogyasztóknak, hogy összehasonlítsák a különböző üdítők tápanyag-összetételét, és az információk alapján azt válasszák, amelyik a leginkább megfelelő az energiaegyensúlyuk megőrzéséhez.

A cukrot tartalmazó üdítők esetében a kalória-bevitelen kívül a megfelelő szájápolásra is oda kell figyelni, de ezeket a szempontokat figyelembe véve fölösleges végleg búcsút vennünk tőlük, és ezzel szűkíteni lehetőségeinket a folyadékpótlásra.

A változatos folyadékfogyasztásról akkor sem kell lemondanunk, ha nem mozgunk rendszeresen és ha nehezen tartjuk a testsúlyunkat, vagy épp fogyókúrázunk. Ilyenkor az ásványvíz vagy natúr tea mellett a csökkentett energiatartalmú és a kalóriamentes, édesítőszerrel készült italok, teák is színesíthetik a folyadékbevitelt. A széles választékot és az édes ízt ez esetben kalória-bevitel nélkül élvezhetjük, az Európai Uniós és hazai jogszabályok pedig szavatolják a gyártók által használt édesítőszerek biztonságosságát. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) 2011-ben újabb ilyen édesítőszert engedélyezett, a természetes, növényi alapú sztíviát.

Az optimális hidratációs szint eléréséhez és ezzel a vízháztartás egyensúlyban tartásához tehát leginkább tudatosságra és a megfelelő szokások kialakítására van szükség. Érdemes megfontolnunk azokat a tanácsokat is, amelyeket kifejezetten a cukorbetegek részére állítottak össze, hiszen számukra még inkább központi kérdés a megfelelő táplálkozás:

  • A cukortartalmú italok fogyasztása cukorbetegség esetén intenzív vércukor emelő hatásuk miatt kerülendő, csak olyan kivételes esetekben jöhetnek szóba, amikor gyors vércukor korrekcióra van szükség, például hipoglikémia (kórosan alacsony vércukorszint) esetén.
  • Az energiamentes, édesítőszerrel készült light üdítőket a diabétesszel élők is bátran beépíthetik az étrendjükbe. A kávé, tea energiamentes édesítőszerrel elkészítve szintén megengedett mennyiségben fogyasztható.
  • A 100%-os gyümölcs és zöldséglevek szénhidráttartalmára a diabéteszes betegeknek oda kell figyelniük, de ezzel együtt kis mennyiségben még az ő szigorú étrendjükbe is beleférhet a fogyasztásuk. Ugyanakkor jó ötlet a sűrűbb leveket vízzel hígítani és a főétkezésekhez választani.
  • A tej szénhidráttartalmát szintén figyelembe kell venni az étrend és a teljes energia bevitel szempontjából. Cukorbetegség esetén naponta legfeljebb fél liter építhető be az étrendbe.
  • Az alkoholos italok közül kizárólag az alacsonyabb alkoholtartalmú sörök tartalmaznak elég vizet ahhoz, hogy hidratálják a szervezetet, de legalábbis ne növeljék a kiszáradás kockázatát. A desszertborok, pezsgők és likőrök, vagy a tömény italok ezzel szemben nem alkalmasak folyadékpótlásra, ezért fogyasztásukkor kifejezetten ajánlott, hogy elegendő vizet is igyunk. Cukorbetegek számára az alkoholos italok közül csak a száraz borok illetve a sör fogyasztása javasolható kis mennyiségben, elsősorban étkezéshez kötötten.

Ha szeretne többet megtudni a folyadékbevitel jelentőségéről, vagy tájékozódna a vízzel, ezzel a létfontosságú tápanyaggal kapcsolatos legújabb tudományos kutatásokról, látogassa meg az Európai Hidratációs intézet angol nyelvű honlapját:

 Forrás: http://www.europeanhydrationinstitute.org/.

 

Az Európai Hidratációs Intézet hazai szakmai partnere a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

 


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.