A halotti maszk az egyéni életből a mozdulatlanságba, az állandóba, a halhatatlanba való átlépést szimbolizálja.
A maszköltés ősi szertartásaiból közös gyökérről kettős alapélmény származtatható: a szerepen keresztüli közösségátélés és a természetfölötti erőkkel való érintkezés, a szakralitás élménye. Amikor maszkot öltünk, vajon az elkerülhetetlen halál függönyét hozzuk - előre - alatta ravaszul tovább élő eleven arcunk elé; vagy - ahogy Kosztolányi mondja - valóban csak az arcunkba rejtett halált fedjük el rémült hősként a karneváli maskarádé bohóc-víg vonásaival?
A halotti maszk a pillanat megállításával az egyéni életből a mozdulatlanságba, az állandóba, a halhatatlanba való átlépést szimbolizálja: a mozdulatlanságba dermedt örökkévalóval takarja le a tünékeny vonásokat. S mivel az ember minél többet szeretne átvinni halandó lényéből a halhatatlanságba, ezért a halotti maszk egyúttal a vonások minél pontosabb megörökítésére törekszik. A maszk az újjászületést is magában hordozza - elég, ha az ifjító szépségmaszkra gondolunk, ami alatt újjászületik a bőr.
A régi kultúrákban a halottak iránti tisztelet kifejezéseként készítették, és a sírokba temették a halott rangja szerint aranyból, ezüstből, fából vagy festett agyagból készült arcfedőket, halotti maszkokat. Úgy hitték: a szem helyén átüt a lélek, ezért sok maszk szabadon hagyja a szem nyílását. A görögök is így tarthatták, ezért festhették aranyra bronzszobraik íriszét, de az egyiptomiak is, akik annyira félték a halált, hogy a halotti maszkokat nyitott szeműeknek mintázták meg. A halott szemére helyezett sima vagy domborított és kilyukasztott "halotti szemüveget" vagy a teljes arcot fedő halotti maszkot egyenesen a "a leghonfoglaláskoribb" régészeti leletnek tekintik.
A modern halotti maszkok ennél őszintébbek: ha a tekintet véget ér, a szemeket lezárják, és a halott arcát így, lecsukott szemmel örökítik meg.
A halotti maszk lehet realisztikusan élethű, mint például Leniné, vagy idealizált akár Szent László hermája vagy Tutenkámen fáraó aranyból készült arcmása.
"- Én is szeretnék egy ilyen maszkot a barátnőm arcáról - súgta Maximillian az orvos fülébe. - Még halottnak is csodaszép lesz. - Nem tanácsolom - felelte az orvos. - Ezek a maszkok csak elveszik a kedvünket, hogy szeretteinkre emlékezzünk. Azt hisszük, hogy a gipszben még ott van valami az ő életükből, pedig magát a halált őrizzük benne.
A szép, szabályos vonásokból ijesztőek, merevek, gúnyosak, végzetesek lesznek, inkább félünk tőlük, mint örülünk nekik. És a szellemes arcról, az inkább értékes, mint szabályos arcról készült halotti maszk valóságos torzkép. (...) Ráadásul minden halotti maszkban van valami rejtett vonás, és ha sokáig nézzük, fájdalmasan belesajdul a lelkünkbe, hogy ezek az emberek hosszú és nehéz útra indultak." (Rilke, Firenzei éjszakák)
Forrás: Kapitány Ágnes-Kapitány Gábor: Maszk
