Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vegyen sikeresebb gyermeket saját magának!

Itt az ideje, hogy ne csak a tanulók, diákok gyengeségeit lokalizáljuk és azonosítsuk, hanem ugyanilyen intenzitással keressük meg az erős képességeket és ezekre alapozva érjük el a csúcsteljesítményüket.  

Okok
A boldogság igénye, a boldogság keresése az ember alapvető törekvése. Miközben ezt tudjuk és hirdetjük, úgy akarunk gyermekeknek segíteni boldogságuk megtalálásában, hogy a deficitjeiket hangsúlyozzuk, a gyengeségeikre figyelünk, a hibáikat jelöljük be pirossal a dolgozataikban, ahelyett, hogy a jó megoldásaikat jelölnénk be a leghangosabb színnel, a narancssárgával: „Ezt figyeld! Ezek a jó megoldásaid!” ezt nézd meg, ezeket olvasd át újra, rögzítsd! Hívjuk fel a diákok figyelmét a jó megoldásaikra, a jó teljesítményeikre, hiszen úgyis ebből fognak majd megélni a munkaerőpiacon egyszer. Forduljunk szembe a hagyományos szemlélettel, mert a negatív visszatükrözés nem lendületet ad, hanem lendületet fékez.
75-80 000 tanuló küzd figyelem zavarral és ezért okos, értelmes gyermekek szülei már most a tanév végi bizonyítvány miatt stresszelnek, konfrontálódnak a pedagógusokkal, saját gyermekeikkel. Több tízezer család estéi szólnak a sikertelen tanulásokról és a családon belüli tanulás-konfliktusokról.

Van megoldás

Az Eleven Team Alapítvány olyan szervezet, amely az átlagostól eltérő tanulási képességű gyermekekre koncentrál és nem betegség szemlélettel közelíti meg Őket.
Kidolgoztak egy csúcsteljesítményeket generáló Navigátor Programot, amivel a résztvevő gyermekek, fiatalok új esélyt kapnak saját csúcsteljesítményeik eléréséhez kicsi külső segítséggel és nagy belső erőtartalékjaik mozgósításával. Ezt a programot neuropszichológiai-pedagógiai alapokon építették fel.

A 2011. április 6.-án és 7-én délután 14.00.-tól 17.00.-ig ingyenes Teszt Napokat tartanak, melyek célja a sikeres tanév végi bizonyítványhoz szükséges csúcsteljesítmények elérése és azok korlátainak feltérképezése a hozzájuk ellátogató 7-18éves tanulóknál, diákoknál. A Teszt alkalmával azt vállalják, hogy 2 óra alatt feltérképezik a diák tanulási szokásainak legerősebb és leggyengébb pontjait, megoldásokat kínálnak a szüleiknek.


Az Eleven Team Alapítványról

Magyarországon az eleven gyermekek és családjuk élettere drasztikusan leszűkült. Ezért az Eleven Team Alapítvány célja a családok és a gyermekek életminőségének, körülményeinek javítása, társadalmi integrációjuk segítése többek között különböző programok megvalósításával.

A szervezet szakemberei megtanítják a gyermekeket és környezetüket arra, hogyan tudják az átlagostól eltérő képességeik előnyeit a mindennapokban is kamatoztatni, és akár csúcsteljesítményeket is elérni. Különböző tréningek és szabadidős programok során továbbfejlesztik a hiperaktív gyermek „sikerteljesítményeit”, mert felnőttkorban ezekkel a képességekkel lesz a legnagyobb esélye a munkaerőpiacon való érvényesülésre.

Az Eleven Team Alapítvány szakértői folyamatosan tájékoztatják a hiperaktív gyermekek családjait azokról az egyéni és társadalmi folyamatokról, következményekről vagy eredményekről, amelyek segíthetik őket a mindennapokban.

forrás:

http://www.eleventeam.hu/

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.